Ben Affleck rendezi a következő Batman-filmet

Gal Gadot és Ben Affleck a a Batman Superman ellen - Az igazság ligája című filmben
Vágólapra másolva!
Ben Affleck különálló Batman-filmet rendez, a forgatókönyvet is ő írja a DC Comics egyik agytrösztjével, Geoff Johnsszal együtt, és természetesen a címszerepet is ő játssza el - jelenti a Deadline. Remek hír ez, mert Affleckből kinézzük, hogy képes lesz humort csempészni az anyagba, ami már nagyon ráférne a sorozatra, mert a Nolan-filmeken sem röhögtük éppen halálra magunkat, a jövőre érkező Batman Superman ellen - Az igazság hajnala pedig az előzetes alapján annyira tűnik szórakoztatónak, mint sáros pocsolyába lépni a zuhogó esőben. Persze az is lehet, hogy Affleck a válása után úgy elkámpicsorodik, hogy megkapjuk minden idők legsötétebb Batman-filmjét.Gal Gadot és Ben Affleck a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című filmbenForrás: InterCommiddleon24601640A különálló film előtt Afflecket kétszer láthatjuk Batmanként: a már említett Batman Superman ellen - Az igazság hajnalá-ban, illetve a The Justice League első részében, amit 2017. november 17-én mutatnak be. Mindkettőt Az acélember-t is jegyző Zack Snyder rendezi.Egyelőre nem tudni, hogy a Batman-film mikor kerül a mozikba, Affleck előtte még megrendezi a Dennis Lehane (Hideg nyomon, Titokzatos folyó) regényéből készülő Live By Night című thrillert. Annak a filmnek a premierje 2016. október 7-én lesz, a főszerepet játszó Affleck partnerei Zoe Saldana, Sienna Miller és Elle Fanning lesznek.A negyvenkét éves Affleck különben az eddigi legidősebb filmes Batman. Korábban ilyen korú színészek játszották el a karaktert:Christian Bale - 38 éves (A sötét lovag - Felemelkedés)George Clooney - 36 éves (Batman és Robin)Val Kilmer - 36 éves (Mindörökké Batman)Michael Keaton - 41 éves (Batman visszatér) Batman és Gandalf is járt már Magyarországonhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150608-magyarorszagon-forgato-hollywoodi-sztarok-christian-bale-scarlett-johansson-michael-keaton.htmlNézze meg a Batman v Superman első előzetesét!http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150418-itt-van-a-batman-v-superman-elso-elozetese-dawn-of-justice-ben-affleck-henry-cavill.htmlA Star Wars- és a Batman-rajongók most egyszerre dobják el az agyukathttp://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20140918-a-star-wars-es-a-batman-rajongok-most-egyszerre-dobjak-el-az-agyukat-millenium-falcon.htmlBatman nagyon gondterhelthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20140725-masodik-foto-ben-affleckrol-mint-batmanrol.html
Vágólapra másolva!