Elkezdte a raktárkisöprést az Amazon

Amazon, Ezekben a márkákban bíznak leginkább a fiatalok
4. Amazon
Vágólapra másolva!
Az Amazon már néhány nappal a Prime Day kezdete előtt elkezdte jelentősen olcsóbban kínálni a saját termékeit. Ez pedig arra utal, hogy az online kereskedelmi óriás készletkisöprésbe kezdett a nagy leárazási hullám előtt.
Vágólapra másolva!

Noha csupán kedden (október 13.) kezdődik az úgynevezett Prime Day, vagyis az Amazon nagy leárazási hulláma, a vállalat már napokkal megelőzően elkezdte csökkenteni a saját termékeinek árait. Úgy tűnik tehát, az online kereskedelmi óriás igyekezne megszabadulni a raktárakban felhalmozódott áruktól – írja a 24/7 Wall St.

A Prime Day egyébként szerdán már véget is ér, de a nagy kedvezmények összesen 18 tagországban lesznek elérhetők. Akik jelenleg nem rendelkeznek Prime tagsággal, azok jelentkezhetnek egy 30 napos ingyenes próbaidőszakra.

Globálisan egyébként az Amazonnak több mint 150 millió Prime tagja van.

Mindazonáltal az Amazon már a Prime Day napjának bejelentésekor (szeptember 28-án) elkezdte leárazni egyes termékeit. A folyamatos akciók elsősorban a cég olyan üzletágainak áruit és szolgáltatásait érintik, mint az Amazon Devices, az Amazon Music, a Kindle e-olvasók, az Amazon Fashion, az Amazon Fresh vagy a Prime Video.

Az Amazon már korán megkezdte a nagy leárazásokat Forrás: AFP/Chris J Ratcliffe

A vállalat egyébként számos elektronikai termékének árát jelentősen visszavágta, de például egy 4 hónapos Amazon Music előfizetés most csak 0,99 dollárért elérhető – jóllehet utána már havi 7,99 dollárt kell fizetni a szolgáltatásért, amellyel a felhasználó több tízezer zeneszámhoz férhet hozzá.

Eközben az Amazon beindította a saját ruházati üzletágát is, Amazon Essential néven,

versenyre kelve azzal a több száz vállalattal, amely a saját termékeit árulja az Amazon platformján. A Prime Day időszakára az Amazon mintegy 40 százalékkal csökkentette az Essential árait, de egyes esetekben 58-70 százalékos leárazások is előfordulnak.

A háttérben alapvetően két magyarázat található, melyek nem feltétlenül zárják ki egymást. Az egyik szerint a Prime Day akciók azért kellenek az Amazonnak, mert olyan termékektől „szabadulhat meg", amelyek nem hoznak elég sok pénzt, vagy egyenesen veszteségesek a cégnek. A másik magyarázat szerint

a Prime tagság (amely egy évre 119 dollár) olyan jelentős profitot hoz a vállalatnak, hogy az alacsony haszonkulcsokkal futó termékek idővel végül is kifizetődők lesznek.

Mindeközben pedig a vállalat a Prime Day egészével növelheti a fogyasztóinak márkahűségét is.