Nő a könyvtárak és a múzeumok látogatottsága

könyvtár, olvasás, olvasó emberek
47503609 - student reading a book from shelf in library at the university
Vágólapra másolva!
Folyamatosan emelkedik a múzeumok és könyvtárak látogatottsága - mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár elmondta, a színházak mellett - amelyek látogatottsága hatvan százalékkal emelkedett az elmúlt években - a múzeumok is jól teljesítettek: a 2008-es válság kitörése óta először nőtt 10 millió fölé a látogatók száma.

Hozzátette: a kormány jelentős mértékben támogatja ezen intézmények felújítását. Tavaly 360 milliárd forintnyi infrastruktúra-fejlesztésről született döntés, amelyek a következő 4-5 esztendőben valósulhatnak meg.

Képünk illusztráció Forrás: 123RF

Majdnem minden településen van könyvtári szolgáltatás és 2600 felett van a fiókkönyvtárak száma, amelyek mintegy háromnegyedét már felújították.

Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című keddi műsorában a témában elmondta, a kulturális tárca külön pályázatot biztosít a múzeumoknak, hogy minden évben megújíthassák, bővíthessék állandó tárlataikat.