Varga Judit: Nagy közös európai változásra van szükség

VARGA Judit
Budapest, 2022. október 17. Varga Judit igazságügyi miniszter beszél a 110 éves a magyar családtámogatási rendszer című, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány és a Batthyány Lajos Alapítvány által szervezett konferencián a Lónyay-Hatvany-villában 2022. október 17-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Nagy közös európai változásra van szükség. Nem elég, hogy itt Magyarországon erősek azok az erők, amelyek a keresztény Európát akarják megvédeni - hangsúlyozta az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szombati küldöttgyűlésén Budapesten.
Vágólapra másolva!

Varga Judit kiemelte: a jövő évi európai parlamenti választások tétje, hogy sikerül-e az önsorsrontó, progresszív liberális őrületet megállítani Európában, és sikerül-e az Európai Uniót a józanság útjára visszatéríteni.

Szavai szerint az "egyre láthatóbb és egyre népszerűbb" magyar modell három "szupererőre" épül.

– fogalmazott a politikus, aki rámutatott: ma "az egész világ arról szól, hogy minden nap kétségbe vonják ezeket a meggyőződéseket."

– hangoztatta, hozzátéve: a nemzeti jobboldalt a bajtársiasság, a lojalitás és a csapatjáték vitte sikerre.

Varga Judit szavai szerint az európai önsorsrontás része, hogy az emberek az idegen kultúrák jogait igyekeznek garantálni, miközben saját hovatartozásukat nem becsülik meg. Úgy vélte, ma olyan Európában élünk, ahol mások tisztelete bűn és ahol merészség kell ahhoz, hogy valaki elmondja, mit gondol az alapvető társadalmi kérdésekről.

Varga Judit kitért arra, hogy az európai vezetés elhibázta a járványkezelést, a migrációs politikát és az orosz-ukrán konfliktusra is rossz választ adott. Azért került ebbe a helyzetbe Európa, mert a politikusai "nem valódi politikusok", hanem "lakógyűlésvezető politikusok". Sok bennük a "vízió nélküli önzés" és minden döntésüket a személyes ambíció határozza meg – fűzte hozzá.

Arra biztatta a jelen lévő fiatalokat, ismerjék fel "a történelmi idők szelét" és aknázzák ki tehetségüket a "közösség, a nemzet és a keresztény kultúra fenntartása érdekében".

– húzta alá.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt: nagy dolog ma fiatalként jobboldalinak lenni. "Ezt csak azok merik csinálni, akik mernek még lázadni" - mondta. Úgy fogalmazott, a valódi forradalom és a valódi lázadás ma a politikai térkép jobboldalán van, míg a baloldalon "a kényelmes konformisták ülnek", akik nem képviselnek értékeket.

Kocsis Máté óriási dolognak nevezte a kereszténység felvállalását is, hozzátéve: nemcsak fizikai, hanem morális, szellemi keresztényüldözés is zajlik a világban.

– hangsúlyozta Kocsis Máté, megjegyezve: Európában a liberálisok egyre durvább eszközöket vetnek be a jobboldal legyőzése érdekében.

"A mi értékeinkre rárontottak, nekünk kötelességünk, hogy tegyünk ez ellen itthon is és külföldön is" - húzta alá.

A politikus rámutatott arra is, hogy a magyar modell nem jogilag, hanem politikailag jelent veszélyt a liberális brüsszeli elit számára. Azért folytatnak "politikai boszorkányüldözést" Magyarország ellen, mert "példát mutatunk másoknak". A támadások hátterében nem az egyes törvények bírálata áll, hanem az, hogy az európai vezetés nem akarja, hogy többen is elkezdjék mondani: nem akarnak háborút, migránsokat és genderpropagandát – magyarázta.

A küldöttekhez fordulva Kocsis Máté azt mondta: a jó ügyért vívott harc belülről ad támogatást az embernek. "Minden, amit gondoltok a világról, az jó. Az a jó oldal" - jelentette ki, hozzátéve: a kereszténydemokrata fiatalok "nem dollárokért dolgoznak", hanem meggyőződésből, s ebben rejlik az erejük is.

– hangsúlyozta Kocsis Máté.

Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke, a KDNP frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: a világban ma káosz van, járványok, háború, migráció veszélyezteti a fiatalok jövőjét, a brüsszeli vezetés pedig az emberek feje fölött akar döntéseket hozni.

Mint mondta, az európai mainstream politika nem a családalapítás, a vállalkozóvá válás, a munkavállalás vagy a továbbtanulás segítésével foglalkozik, hanem olyasmivel, ami nem a dolga lenne.

– jelentette ki, hozzátéve: ezt a dühöt cselekvéssé kell formálni.

"Az Európai Unió nem Brüsszelben van, hanem Budapesten, Varsóban, Rómában, a kistelepüléseken, vidéken és az európai polgárok szívében-lelkében. De a brüsszeli bürokrácia nem az európai polgárok szempontjait akarja figyelembe venni, hanem valami egészen mást" – magyarázta.

Hozzátette: "önző, közönyös világ felé akarnak bennünket terelni", erre pedig csak a közösségépítés és az egymásért való kiállás lehet a válasz.

"Az erőnk a bajtársiasságban, a közösségben van. Ha összekapaszkodunk, ismét nagy győzelmeket arathatunk" – jelentette ki Nacsa Lőrinc.