Kirabolta idős szomszédját egy nő Bátán, miután üveget tört szét a fején

Vágólapra másolva!
Egy 25 éves bátaszéki széttört egy üveget egy 76 éves bátai férfi fején, ezután magához vette az értékeit, és elsétált velük a helyszínről. Ezért rablás miatt kell felelnie.
Vágólapra másolva!

A hét elején egy idős férfi ismerőse kért segítséget a rendőröktől Bátáról, mert egy fiatal nő kirabolta. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és meghallgatták az idős férfit. A férfi elmondta, hogy amikor hazaért, meglátta, hogy szomszédja engedély nélkül bement a házába, és az értékeit készült elvinni. Kérdőre vonta a nőt, majd összeverekedtek. Végül a nő indulás előtt 

egy üveget tört szét az idős férfi fején, aki emiatt könnyebben megsérült. A támadó ezután egy szatyor holmival menekült el.

A bátaszéki rendőrök rövid időn belül elfogták és kihallgatták a 25 éves nőt, akit már jól ismertek, ugyanis nem ez volt az első bűncselekménye. A bíróság április 25-én távoltartást rendelt el vele szemben.

Fotó: Police.hu 

Néhány évvel ezelőtt egy kiskunhalasi férfi is kirabolta szomszédját, egy idős, beteg férfit. Amikor az ápolója észrevette őt, a támadó rátámadt, és összeverte, majd elmenekült áldozata értékeivel. Szintén Kiskunhalason történt, hogy egy drogos férfi rettegésben tartotta a környéket, először egy ismerősét verte össze és rabolta ki az utcán, majd egy idős házaspárhoz is betört, akiktől ugyanezzel a módszerrel szerzett pénzt újabb adag kábítószerre.

Túronyban egy férfi halálra verte, és kirabolta szomszédját, egy idős német férfit. Egy fiatal pár pedig Nagykanizsán ölte meg, majd rabolta ki idős ismerősét, mert pénzt akartak szerezni közös albérletre.

Egy kistokaji férfi pedig közelgő esküvője miatt akart pénzt szerezni, ezért egy nap, amikor úgy tudta, hogy azok vásárolni mennek Miskolcra, elrejtőzött a házuk melléképületében arra készülve, hogy kirabolja őket. A szomszédok azonban otthon voltak, és kérdőre vonták a férfit, mire az megfojtotta és az emésztőgödörbe dobta őket, majd felkutatta a házat, és elvitte az ott talált pénzt és értékeket. Emiatt életfogytiglani fegyházra ítélték.

Egy húszéves fiatal pedig megütötte és földre lökte idős szomszédját Domaházán. Miután betört hozzá, az idős asszony könyörgött neki, hogy ne bántsa, a férfi azonban egyre agresszívebben pénzt követelt tőle. Azonban hiába kérlelte, a férfi megverte, majd elvitte a pénzét és értékeit.

Forrás: Police.hu

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!