Gyurcsány és Karácsony rá akarja szabadítani az LMBTQ-propagandát a gyerekekre

Vágólapra másolva!
Közzétette LMBTQ-programját a Gyurcsány-Karácsony választási szövetség. Eltörölnék a gyermekvédelmi törvényt, és kötelező LMBTQ-oktatást vezetnének be az iskolákban.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc bábja, Karácsony Gergely és annak pártja kedden tette közzé a Pride közeledtével az LMBTQ-vállalásaikat. Karácsonyék Gyurcsánnyal közös listán indulnak, tehát ez egy közös program. A programot az a Barabás Richárd tette közzé, aki évek óta nyílt LMBTQ-propagandát folytat. Mindezek mellett azon az Újbudán alpolgármester, ahol nagyon súlyos pedofilbotrány tört ki. Barabás az utóbbi ügyben mélyen hallgatott. 

A Barabás által közzétett programban többek között az szerepel, hogy 

  • be akarják vezetni az LMBTQ-inkluzív oktatást, 
  • el akarják törölni a gyermekvédelmi törvényt
  • LMBTQ-szempontú történelemoktatást vezetnének be.

A teljes programot elolvasva teljesen világos, hogy azt a Soros-féle LMBTQ-szervezetek írták. A párbeszédes Barabás pedig azért is támogatja annak bevezetését, mert csak így kaphat a pártja külföldről finanszírozást.

Brüsszel nagyobb sebességre kapcsolta a szélsőliberális LMBTQ-befolyásolást

Mint arról korábban beszámoltunk, miközben az Európai Unió súlya folyamatosan csökken a világban, Brüsszel a valós problémák megoldása helyett vagy újakat generál (bevándoroltatás, Oroszország és Kína elleni szankciók) vagy pótcselekvéssel, például a szélsőliberális indoktrinációval foglalkozik. A Tűzfalcsoport szerint ennek ékes példája a 2020-2025-ös LMBTQ-stratégia, amelynek keretében súlyos pénzeket – emeljük csak ki:

az uniós adófizetők euróit – költik társadalommérnökösködésre, érzékenyítésre és befolyásolásra.

Mindezt azzal a felkiáltással, hogy az olyan ügyek, mint a homoszexuálisok örökbefogadása, az iskolai LMBTQ-propaganda vagy a transzsportolók támogatása politikai és gazdasági szempontból egyaránt erősítik Európát. A stratégiából nem derül ki: hogyan? Hiszen ezek a kérdések nem befolyásolják a GDP növekedését, és a Nyugaton kívül senkit nem érdekelnek. Másfelől, ha az Európai Bizottság komolyan gondolja, hogy pozitívan kell diszkriminálni a magukat LMBTQ-érintettnek kiadó migránsokat és bűnözőket, illetve, hogy az EU diplomáciai és külgazdasági eszköztárát az LMBTQ-lobbi szolgálatába kell állítani, az inkább gyengíteni fogja a közösséget.

A Tűzfalcsoport szerint bár a stratégia szerint a másság, a sokszínűség érték, a célkitűzései valójában ezzel szöges ellentétben állnak. Az egészet áthatja az intolerancia és a demokrácia semmibevétele.

Az egyik fejezet konkrétan arról szól, hogy a nemzeti jogalkotásokat megkerülve, Brüsszelből kell kikényszeríteni bizonyos intézkedéseket, például a melegházasság elfogadását.

Mindezt úgy, hogy jogászkodással a személyek és a tőke szabad áramlásának uniós alapelvével összeférhetetlennek mondják ki azt, ha egy tagállam nem ismeri el a szivárványcsaládokat.