Menczer Tamás: Válaszok az RTL-nek. Ja, és küldöm a 444-nek szeretettel! - videó

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója új videót osztott meg közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

- Ugye két évvel ezelőtt Ön is személyesen és a Fidesz több politikusa kampányhazugságnak nevezte azt, hogy az orosz titkosszolgálat bejutott a Külügyminisztérium informatikai rendszereibe, azonban egy 444 által publikált dokumentum azt bizonyítja, hogy ez nemcsak hogy megtörtént, de akkoriban tudtak erről. Miért mondták, hogy ez kampányhazugság? - tette fel a kérdést a riporter.

Nézze, három állításom van ezzel kapcsolatban, amit szeretnék Önnek megfogalmazni. Az első az az, hogy külügyminiszter úrhoz hasonlóan nemzetbiztonságot érintő kérdéseket nem tárgyalok meg, nem tudok megtárgyalni a sajtó képviselőivel. Így Önnel sem, mert ennek nem ez a helye és módja. A második az az, hogy minden ország vonatkozásában, így Magyarország vonatkozásában is és az összes többi ország vonatkozásában, vannak befolyásolási, információszerzési kísérletek. Az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezek ellen fellépjen, illetőleg, ha szükséges, nyilván szükséges, akkor a megfelelő lépéseket megtegye. És a harmadik pedig, minekutána ahogy Ön utalt rá, a 444 ír izgalmas cikkeket, ha megengedi, rámentem az internetre, mert volt egy emlékem, és itt a 444 azt írja 2015-ben, hogy az USA lehallgatta Merkelt, Merkel lehallgatta Sarkozyt. NATO és uniós szövetségesekről van szó. Miről beszélgetünk? Tehát, minden ország esetében vannak befolyásolási vagy információszerzési kísérletek, az illetékes szolgálatok dolga, hogy ezt kivédjék. Ez Magyarország esetében is így van, de mint láthatja, még olyan súlyos esetek is előfordulnak, amikor NATO és uniós szövetségesek hallgatják le egymást - válaszolta Menczer Tamás

- De miért tagadták le? - tette fel a kérdést a riporter.

Mondom még egyszer, nemzetbiztonsági kérdés. Minden esetben, amikor nemzetbiztonsági ügyről van szó, most a konkrét esettől is elvonatkoztatva, általánosságban beszélek nemzetbiztonsági kérdésekről, minden esetben a magyar érdeknek megfelelően cselekszünk, ellentétben a baloldallal, mert ha jól emlékszik, Gyurcsány Ferenc bevitte az oroszokat a titkosszolgálatba. Ha jól emlékszem, valakit le is ültettek ezért, és a másik pedig az, nem Önnek címzem félre ne értse, a 444 hozta ezt, ahogyan Ön is utalt rá, de roppant mód kíváncsi lennék arra, hogy amikor az unió két békepárti miniszterelnöke közül az egyiket lelövik, marad egy akcióképes Orbán Viktor, és védjük Magyarország békéjét és biztonságát, akkor vajon a 444 melyik titkosszolgálattal működik együtt, és ki finanszírozza azért, hogy egyébként nemzetbiztonságot érintő és gyengítő információkat nyilvánosságra hozzon. Roppant mód kíváncsi lennék erre. Mi a magyar érdek védelmében cselekszünk, minden tekintetben, a nemzetbiztonság tekintetében is - válaszolta a kommunikációs igazgató.