Itt a megdöbbentő svéd bejelentés, elszabadulhat a nukleáris pokol

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, Svédország is követi Lengyelország példáját, így még közelebb került nemcsak a világháború, hanem az atomháború is. A svéd miniszterelnök ugyanis nemrég kijelentette, hogy készek atombombát fogadni az ország területén.
Vágólapra másolva!

A demokratikus északi országoknak a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén is meg kell tudniuk védeni magukat olyan országok ellen, amelyek nukleáris fegyver bevetésével fenyegetőznek – jelentette ki a svéd miniszterelnök hétfőn.

„Svédország háború esetén kész atomfegyvert fogadni a területén.”

„Ha szövetségeseink úgy döntenek, hogy a megosztás részeként nukleáris fegyvereket telepítenek területünkre is, ezzel pedig megerősítik a NATO keleti szárnyának biztonságát, készen állunk rá” – mondta korábban Andrzej Duda lengyel elnök is.

Miközben a svéd parlament szavazásra készül az Egyesült Államokkal kötendő védelmi együttműködési megállapodásról (DCA), Kristersson, a konzervatív Mérsékelt Párt képviselője kijelentette, hogy háborús időben más feltételek uralkodnak. A svéd kormányfő ezt a P1 rádiónak mondta, az öt északi kormányfő és a német kancellár magas szintű találkozója előtt Stockholmban, írta meg az Euractiv.

Ha háború van, amelybe Svédország mások támadása után belekeveredik, akkor az teljesen más helyzet. Aztán az egész NATO részesül a nukleáris ernyőből, amelynek léteznie kell a demokráciákban mindaddig, amíg az olyan országok, mint Oroszország, rendelkeznek atomfegyverrel

– mondta Kristersson.

A skandináv állam és a NATO megállapodása – mely már korábban is több kritikát váltott ki – jogot biztosít az amerikai hadseregnek 17 svéd katonai bázis használatára országszerte.

A Baloldali Párt és mások is kritizálták a megállapodást amiatt, hogy túl sok hatalmat és befolyást biztosított az Egyesült Államok hadseregének, és mert az nem tért ki a nukleáris fegyverek kérdésével Svédország területére vonatkozóan, különösen azért, mert az Egyesült Államoknak a szomszédos Dániával és Norvégiával is hasonló megállapodása van.

Az érintett svéd közösségek aggodalmukat fogalmazták meg többek között amiatt, hogy a helyiek nem tartózkodhatnak a népszerű természeti területeken, több lesz a hulladék, és hogy „társadalmi feszültségek lesznek az amerikai csapatok és a helyi lakosság között”.

Kristersson azonban hangsúlyozta, hogy Svédország továbbra kézben tartja az ügyet.

„Svédország dönt a svéd területek felett. Ez kristálytiszta. Minden svéd feltételekkel zajlik” – tette hozzá a miniszterelnök.