Hatalmas tűz volt egy horvát kikötőben, leégett huszonkét hajó

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki egy északnyugat-horvátországi kikötőben szerda hajnalban. A szerencsétlenségben 22 hajó megsemmisült, hatalmas a kár, de személyi sérülés nem történt.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki egy északnyugat-horvátországi kikötőben szerda hajnalban. Személyi sérülés nem történt, de hatalmas a kár: a szerencsétlenségben 22 hajó leégett

 - írja az AP.

 

Vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet Medulin kikötőjében, az Isztriai-félsziget egyik népszerű kisvárosában.

 Rémisztő jeleneteknek voltak szemtanúi az ott tartózkodók, a kikötőben égtek a hajók. 

A helyi média szerint azokról néhányan a tengerbe ugrottak, miközben a tűzoltók próbálták megfékezni a tüzet. 

 Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón. "Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, hajókkal lehet csak, amelyek a tengerről érkeznek" - hangsúlyozta. Az Index.hr portál által közölt képeken jól látszik, hogy egyes hajókban - köztük luxusjachtokban - mekkora kár keletkezett, volt, amelyik el is süllyedt közülük.

 A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy

 a tűz okozott környezeti károkat, ezért dupla gátat építenek, hogy lokalizálják a szennyeződést, 

valamint hívtak egy" ökohajót" is a terület szanálása céljából.

 Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont, és kedvenc hajózási hely. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek.

Hétfőn reggel Pozsonyban a Ludvík Svoboda rakparthoz riasztották a tűzoltókat, miután kigyulladt egy hajó a Dunán. Pár napja pedig tomboló tűzvész pusztított el egy hatalmas varsói bevásárlóközpontot. Szolnokon lakástűzben meghalt egy ember.