Vágólapra másolva!
Mint ahogy arról az Origo is beszámolt, szerda reggel egy XXIII. kerületi általános iskolát ki kellett üríteni, mivel szúrós szagot lehetett érezni az épületben. Többen azt gondolták akkor, hogy gázszivárgás okozta több gyerek rosszullétét, és emiatt a katasztrófavédelem egységei, rendőrök és mentők is érkeztek a helyszínre, ahol azonnal nyomozni kezdtek az ügyben. A rendőrök a néhány perce véget ért sajtótájékoztatón elmondták, hogy mi okozta a szúrós szagot.
Vágólapra másolva!

Április 24-én, szerdán reggel fél nyolc körül érkezett bejelentés a tűzoltókhoz, miszerint a Dinnyehegyi közi Török Flóris Általános Iskola területén szúrós szagot éreznek. Emiatt a tűzoltók és a mentők érkezése előtt teljesen kiürítették az iskolát, ez 500 diákot érintett. 

A katasztrófavédelem egy mobillabort is felállított, ahol veszélyes anyagok után kutattak, azonban végül kiderült, hogy a levegőben nem volt mérgező anyag.

Ennek ellenére 70 diák lett rosszul, akik közül 31 gyereket vittek Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe,

mivel a mentőknek azt mondták, hogy kapar a torkuk és szédülnek. A kórházban a további vizsgálatokat végeztek a diákokon.

Ezután néhány perccel a rendőrség is megérkezett az iskolához, ahol azonnal nyomozni kezdtek. Adatot gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az iskola gondnoka a kihallgatása során elmondta, hogy 

a padlóra öntött egy vegyi anyagot, majd a gondnoki szobában ki akarta próbálni a nála lévő gázsprayt, ezért a levegőbe fújt, ami miatt az egész iskolában szúrós szag kezdett terjengeni. 

A gondnok a kihallgatásakor beismerő vallomást tett, és a rendőröknek elmondta, nem akart ártani senkinek és sajnálja, amit tett. 

A férfi ellen foglalkozás körében elkövetett vétség gyanúja miatt indult eljárás

 - mondta el Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a ma délelőtt tartott sajtótájékoztatón. 

Soroksári iskola kiürítés
Az iskola gondnoka ellen eljárás indult
Fotó: MTI

Április elején egy temesvári iskola mintegy 30 diákja és 12 tanára került kórházba mérgezéses tünetekkel, akik közül már többen egy nappal a kórházba szállításuk előtt gyomorfájásra és hasmenésre panaszkodtak. Akkor 18 diákot és három felnőttet a város különböző kórházaiba szállítottak kivizsgálásra. Másnap pedig 18 diákot és három felnőttet szállítottak a város különböző kórházaiba kivizsgálásra. Egy helyi hírportál az eset kapcsán beszámolt arról, hogy a megyei vészhelyzeti bizottság is összeült, hogy kivizsgálja a helyzetet. A hírportál kórházi forrásokra hivatkozva azt írja, az orvosok nem tartják kizártnak, hogy a tüneteket trópusi betegség okozta, amelynek vírusával az iskolai közösség valamelyik tagja külföldi utazása során fertőződött meg.