Kiderült, hogy mekkora szakaszon keresik a Verőcénél eltűnt embereket

Vágólapra másolva!
Halálos hajóbaleset történt szombaton éjszaka a Dunán. Verőcénél ürközött össze egy motorcsónak egy szállodahajóval, az eddigi információk szerint ketten meghaltak, öten pedig eltűntek. Az M1 tudósítója fontos részleteket árult el a keresésről.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt halálos hajóbaleset törént szombat éjjel a Dunán Verőcénél. A jelenlegi információk szerint két hajó ütközött össze, a balesetben ketten meghatlak és öten eltűntek. Egy olasz férfi súlyos sérülésekkel, de túlélte az ütközést.

Három férfit és két nőt jelenleg is óriási erőkkel, motorcsónakokkal és drónokkal is keresnek.

Az M1 helyszíni tudósítója most arról számolt be, hogy

 jelenleg öt ember után folyik a keresés, 12 hajóval vizsgálnak át egy 21-22 kilométeres szakaszt a vízen, a vízben és a parton is.  

A tudósító azt is mondta, hogy a vízen szonáros hajókkal és drónokkal kutatnak az eltűntek után. A katasztrófavédelem munkatársai a Megyeri híd közelében találták meg a motorcsónak roncsát, amit az újpesti kikötőbe vontattak, hogy megvizsgálják.

Közben Komárom közelében megállítottak egy szállodahajót, amelynek az oldala sérült volt. Jelenleg vizsgálják, hogy volt-e köze a balesethez”

Az éjszakai keresésről a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat tett közzé egy videót, míg a sérült hajót a Kemma egyik olvasója fotózta le.