Vágólapra másolva!
A Serie A 26. fordulójában az AS Roma Paulo Dybala mesterhármasának köszönhetően 3-2-re legyőzte hazai pályán a Torinót.

Dybala mesterhármast lőtt, De Rossival szárnyal az AS Roma

A világbajnok argentin támadó a 42. percben büntetőből szerzett vezetést, de erre gyorsan reagált a Torino, amely Duvan Zapata szépen helyezett fejesével két perc múlva kiegyenlített.

Az 57. percben újra vezetést szerzett a Roma, Dybala jó 24 méterről mesterien csavart a jobb alsó sarokba. A 69. percben ismét az argentin klasszis villant, ezúttal Romelu Lukakuval játszott össze, majd a belga csatártól visszakapott labdát éles szögből lőtte el laposan a kapus mellett a hosszú sarokba.

Paulo Dybala
Paulo Dybala három gólt lőtt a Torino ellen
Fotó: AFP (Photo by Tiziana FABI / AFP)

A hajrában a Torino a 18 éves holland Dean Huijsen öngóljával még szépített, de a Roma megőrizte előnyét és 3-2-re megnyerte a meccset.

Mióta nem az év elején menesztett José Mourinho, hanem Daniele De Rossi irányítja a csapatot, a fővárosi együttes remek formába lendült, csak az Intertől kapott ki a bajnokságban.

A klublegenda irányításával a Roma feljött a tabella hatodik helyére, az Európa-ligában pedig bejutott a nyolcaddöntőbe.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista