Kiállítással és online programokkal ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a pécsi Tudásközpont

pécs európa kulturális fővárosa EKF pécs2010 Tudásközpont
Vágólapra másolva!
Online kerekasztal-beszélgetéssel, kvízjátékkal és kiállítással ünneplik a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületének tízéves fennállását - közölte a létesítményben működő Csorba Győző Könyvtár az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A Baranya megyei könyvtári feladatokat ellátó intézmény közleményében emlékeztettek arra, hogy a Tudásközpont 2010. október 25-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Az Európa Kulturális Fővárosa program keretében elkészült épületben kapott helyet:

a megyei bibliotéka, azaz a Csorba Győző Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem központi könyvtára, az egyetem jogi és közgazdaságtudományi karának könyvtára, s az épületben alakították ki a Dél-Dunántúl legnagyobb gyermekkönyvtárát is.

A közleményben azt írták, hogy a járványhelyzet miatt, a nagy közönséget vonzó események helyett online módon igyekeznek megünnepelni az évfordulót.

Egyebek mellett már zajlik az a sorozat, amely során

minden nap egy-egy érdekességet tudhatnak meg az olvasók a Csorba Győző Könyvtár és a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Facebook oldalain.

Az online események szervezői ugyanitt egy kvízjátékot is indítottak, melynek helyes kitöltői között könyvtári ajándékcsomagokat sorsolnak majd ki. A Tudásközpont épületének földszintjén

keddtől november 5-ig látható az a fotókiállítás, amely az elmúlt tíz év legemlékezetesebb pillanataiból ad ízelítőt.

Október 22-én délután a könyvtárak szerepéről online kerekasztal-beszélgetést is tartanak, amelyet a Csorba Győző Könyvtár YouTube csatornáján követhetnek az érdeklődők - írták a közleményben.