Az elit futók évekkel tovább élnek, mint egy átlagember

A futás bármekkora mennyiségben hasznos az egészségünkre
A futás bármekkora mennyiségben hasznos az egészségünkre
Vágólapra másolva!
Heti tíz órányi futás, több mint 120 kilométer extrém edzésnek számít. Egy új tanulmány szerint azonban távolról sem feszegeti a testünk határait: egyes profi sportolók éveket adhatnak hozzá az életükhöz az ilyen brutálisnak tűnő rutinokkal, csak a futás révén.
Vágólapra másolva!

A futás hatásait kutatták

A British Journal of Sports Medicine tudományos szaklapban publikált elemzés kétszáz ember közegészségügyi adatait tartalmazza az 1950-es, '60-as és '70-es évekből, akik négy perc alatt futottak le egy mérföldet. Egy kanadai és ausztrál kutatócsoport szerint ezek 

a profi futók átlagosan majdnem öt évvel tovább éltek, mint az átlagnépesség.

Az eredmények azonban ellentmondanak annak a nézetnek, hogy a túl sok testmozgás hosszú távon negatív hatással lehet az egészségre. Úgy tűnik, hogy az emberi test maximalizálása valóban előnyös lehet, legalábbis egyesek számára. Bár számos tanulmány utal arra, hogy a fizikailag aktív emberek tovább élnek, mint az inaktívak, az egyelőre nem világos, hogy az ajánlottnál több testmozgás jót vagy rosszat tesz-e az egészségnek.

A futás bármekkora mennyiségben hasznos az egészségünkre
A futás bármekkora mennyiségben hasznos az egészségünkre 
Fotó: pxhere.com

Néhány tudós szerint a maratonokon, állóképességi kerékpározásban vagy triatlonban részt vevő, nagy intenzitású sportolók életmódja indokolatlanul megterhelheti a szívüket, és ezáltal nagyobb veszélynek teheti ki őket a korai halálozás szempontjából. 

De míg a megerőltető testmozgás az ülőmunkát végző embereket is veszélyeztetheti az egészségi problémák kialakulása szempontjából, a tapasztalt sportolók esetében úgy tűnik, hogy más a helyzet.

Egy 2022-es harvardi kutatás szerint azok, akik az ajánlottnál többet mozognak, 30 százalékkal csökkenthetik a halálozási kockázatukat; 10 százalékkal többel, mint azok, akik betartották az aktivitási irányelveket. Stephen Foulkes, az Albertai Egyetem kardiológusa és kollégái szerint a Tour de France kerékpárosok, olimpiai sportolók és evezősök epidemiológiai vizsgálatai az átlagnépességhez képest megnövekedett élettartamot mutattak ki. Most kiderült, hogy ez a minta igaz a leggyorsabb futókra is.

 

Nem kizárólag az életmódjuknak köszönhető

Azok a sportolók, akik képesek 4 perc alatt lefutni egy mérföldet, egyedülálló populációt alkotnak. Arról ismerjük őket, hogy légzőszervi, szív- és érrendszeri, anyagcsere- és mozgásszervi rendszerüket a maximumra hajtják. Az ilyen sebesség eléréséhez a futók rendszeresen végeznek nagy intenzitású fizikai aktivitást a hét folyamán.

A kardiológusok 2018-ban megállapították, hogy az első húsz futó, aki négy perc alatt futott le egy mérföldet, átlagosan 12 évvel élt tovább az általános várható élettartamnál. 

Az új tanulmány most egy nagyobb csoportot vizsgált, három évtizeden keresztül.

Már néhány edzés biztosítja a szellemi frissességet
Már néhány edzés biztosítja a szellemi frissességet 
Fotó: pexels.com

Érdekes módon azok a futók, akik az 1960-as években teljesítettek négy perc alatt egy mérföldet, hosszabb élettartamra számíthattak, mint azok, akik az ezt követő évtizedekben érték el ezt a teljesítményt.

Ez tükrözheti a lakosság várható élettartamának javulását, valamint több jelentős fertőző és nem fertőző betegség kezelését. Más szóval, a profi sportolóknál megfigyelhető előny a várható élettartamban nem kizárólag az életmódjuknak köszönhető. Lehetséges például, hogy a sportolók az általános népességhez képest nagyobb arányban rendelkeznek kedvező génekkel 

– mondták a szerzők a ScienceAlert online tudományos portálnak.

Hozzátették: bár a futók többségénél nem tudták meghatározni a halál okát, a Tour de France kerékpárosokról és az olimpikonok csoportjairól (középtáv- és hosszútávfutókról) szóló tanulmányok azt sugallják, hogy 

a hosszú élettartamra gyakorolt hatásokat elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint a rákos halálozás csökkent aránya jelenti.

Szakemberek szerint a tanulmány eredményei „megismétlik a testmozgás élettartamra gyakorolt előnyeit, még az elit teljesítményhez szükséges edzésszintek mellett is”.