Megható jelenetek: hosszan ünnepelték a 85 éves Francis Ford Coppolát a cannes-i filmfesztiválon

Vágólapra másolva!
A Keresztapa rendezője korábban kétszer is elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Most 45 év után visszatért a fesztiválra Megalopolis című új filmjével.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a május 14. és 25. között megrendezett 77. cannes-i filmfesztivál egyik legjobban várt versenyfilmje a 85 éves Francis Ford Coppola Megalopolis című sci-fije, amelynek május 16-án, csütörtökön tartották a díszbemutatóját a Grand Théâtre Lumière-ben.

A Keresztapa-trilógia, a Magánbeszélgetés és az Apokalipszis most világhíres, kétszeres Arany Pálma- és ötszörös Oscar-díjas rendezőjét már a Croisette vörös szőnyegén hatalmas ováció fogadta, ahogy a Megalopolis szereplői és családtagjai, a fia, Roman, unokája, Romy és nővére, Talia Shire társaságában megérkezett a díszbemutatóra (felesége, Eleonore áprilisban hunyt el).

A film végén aztán több mint 10 percen át, felállva tapsolta meg Coppolát és a filmet a közönség. 

Coppola több mint négy évtizede dédelgeti a Megalopolis-t, illetve 16 éves kora óta tervezi, hogy sci-fit rendez, így nem csoda, hogy erre a filmjére fő műveként, de legalábbis legkedvesebb alkotásaként tekint, amelynek több mint 100 millió dolláros költségvetését a saját vagyonából finanszírozta.

Talán hosszabban is ünnepelték volna Coppolát, ha nem ragadja magához a mikrofont, hogy bemutassa családtagjait (Shire és Roman Coppola is dolgoztak a Megalopolis-on), illetve a stáb tagjait (köztük a főszerepet játszó Adam Drivert, aki az ünneplés alatt Coppolára irányította a kamerát), akiket szintén családtagként jellemzett.

(Nyitókép: Francis Ford Coppola a 77. cannes-i filmfesztiválon. Fotó: MTI/EPA/Sebastien Nogier)