Hagyó Miklós titkárságvezetője a Gyurcsány-Karácsony-listán térhet vissza a Városházára

karácsony, gyurcsány
Gyurcsányék gyalázzák a magyarokat
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Nemrég kiderült, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Gyurcsány-listán szerepel Czeglédy Gergely is. A szocialista politikus jó másfél évtizeddel ezelőtt már feltűnt a Városházán: akkor Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes irodavezetője volt. Czeglédy listán való szerepeltetése ezért sokak kritikáját kivívta, ugyanis a jogerősen is elítélt Hagyó tevékenységéhez Budapest egyik legkorruptabb időszaka kötődik - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Gyurcsány-Bajnai időszak végén fogalommá vált a nokiásdoboz, amely az úgynevezett Hagyó-ügy kapcsán jelent meg a sajtóban. De mi is volt az úgynevezett Hagyó-ügy?

Hagyó Miklós, hagyómiklós
 Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes az ellene és társai ellen hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények ügyében indult per másodfokú tárgyalásán a Szegedi Ítélőtábla tárgyalótermében 2017. szeptember 29-én. Az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst az ítélőtábla.
Fotó: MTI Fotó: Rosta Tibor

Hajdú László, volt rákospalotai szocialista polgármester még 2010-ben, a 168 Órának nyilatkozva a belső pártviszály okaként többek között Hagyó Miklós és Horváth Csaba 2006-os főpolgármester-helyettesé „érkezését” jelölte meg, akik „egészen új gondolkodásmódot hoztak, már ami a főváros és a párt dolgainak pénzügyi kezelését illeti”. Az akkori időszak megértéséhez fontos tudni, hogy Demszky Gábor 2006 októberében ugyan még egyszer, utoljára győzött a főpolgármester-választáson, de nagyon meggyengült, és teljesen kitetté vált a koalícióban többségi képviselettel rendelkező szocialistáknak – írja a Magyar Nemzet.

Az MSZP-nek ekkortájt nem volt erős fővárosi politikusa, a korábban a párt budapesti elnökeként ismert Lendvai Ildikó az országos politikát választotta. A kialakult hatalmi vákuumban egy fiatal, a háttérben a szálakat ügyesen mozgató politikus, Hagyó Miklós erősödött meg.

Már 2004-2005 tájékán jeleztük a párt fővárosi érdekeltségű vezetőinek, így Lendvai Ildikónak, Kiss Péternek és Hiller Istvánnak, hogy Hagyó nyomulása egyre kezelhetetlenebb, nem tartja tiszteletben az MSZP íratlan szabályait, csak a pozíciók érdeklik. 2008 nyaráig semmiféle visszajelzést nem kaptunk, csak akkor tértek észhez, amikor már az ő hatalmukat is veszélyeztette

– mondta 2010-ben egy szocialista politikus a Magyar Narancsnak. A balliberális hetilap szerint Hagyó felemelkedésében fontos szövetséges volt Tüttő Kata, jelenlegi főpolgármester-helyettes, Tóth Csaba, volt zuglói parlamenti képviselő és Oláh Lajos, Gyurcsány Ferenc mai DK-frakciójának politikusa. Hagyó egy hosszú hadjárattal gyakorlatilag teljesen elfoglalta a fővárosi MSZP-t, és a legfontosabb főpolgármester-helyettes lett Demszky Gábor mellett.

A szocialista politikushoz került a BKV felügyelete is. Bár a céget telepakolta saját embereivel, és annak első számú vezetőjét is lecserélte, képtelen volt sikeresen menedzselni a fővárosi közösségi közlekedést. 2009 nyarától már sorra robbantak ki a BKV-s korrupciós ügyek. 

2009. július 23-án a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy „hiába fizettek ki – prémiumokkal együtt – mintegy százmillió forintot végkielégítésként a BKV személyzeti vezetőjének tavaly márciusban, Szalainé Szilágyi Eleonóra ma is a fővárosi közlekedési társaságnál dolgozhat”. A kirobbant botrány és egyéb ügyek miatt miatt Hagyó 2009-ben előbb a BKV felügyeletéről, majd a főpolgármester-helyettességről mondott le.

Ezzel azonban még nem ért véget a történet. Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatója 2010 márciusában a Magyar Nemzetben robbantotta a “nokiás doboz” ügyet, azt állította, hogy abban adta át a pénzt Hagyónak, aki őt megzsarolta, és évente 15 millió forintos kenőpénzre tartott igényt.

Fotó: Magyar Nemzet

Az ominózus Balogh Zsolt-interjú a Magyar Nemzet 2010. március 6-ai számából. Visszavonta. 2012 októberében aztán Balogh visszavonta a vallomásait, az ügyész pedig bejelentette: nem lehet a zajló büntetőeljárás részévé tenni Balogh Zsolt tanúként tett vallomásait, mert azok államtitkot képeznek. Még korábban, 2010 májusában előzetes letartóztatásba helyezte a BKV-ügyben meggyanúsított Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest a Budai Központi Kerületi Bíróság. Minderre emlékezetes módon az új országgyűlés megalakulásával szinte egyidejűleg került sor, amelyben a szocialista politikus nem szerzett mandátumot. Az új képviselők eskütétele után néhány perccel közölte a rendőrség, hogy meggyanúsítja őt.

2012-ben Hagyót és tizennégy társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig mintegy másfél milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. 

Hagyó Miklóst az ügyészség azzal vádolta meg, hogy a politikus fals megbízási szerződésekkel, túlárazott közbeszerzési eljárásokkal offshore hátterű cégeken keresztül sikkasztott el közel másfél milliárd forintot. Jogerős ítélet végül 2017 szeptemberében született. Az egykori szocialista főpolgármester-helyettes felfüggesztett büntetést kapott, hivatali visszaélés és – felbujtóként elkövetett – hűtlen kezelés bűntette miatt. „A Hagyó Miklós elsőrendű vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztést 1 év hat hónapra, a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének próbaidejét 3 évre enyhíti” – mondta ki végül a Szegedi Ítélőtábla.

A bíróság ugyanakkor több vádlott esetében súlyosította az elsőfokú ítéletet. Antal Attila, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója kettő, míg a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatója három év szabadságvesztést kapott. A nyolcadrendű vádlott Regőczi Miklósra ráadásul letöltendő büntetést szabtak ki.

A bíróság jelentősen megemelte ugyanakkor a vádlottak által fizetendő kártérítés mértékét. Első fokon összesen mintegy ötvenmillió forint megfizetésére kötelezték a vádlottakat, a jogerős ítélet azonban már több mint 160 millió forintot tartalmazott. Ezzel kapcsolatban az ítélet indoklásában elhangzott: az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék nem foglalkozott például a szerződésekben szereplő összegek áfatartalmával. A tanácsvezető bíró elmondta azt is: a nyilvánvalóan szükségtelen szerződések esetében az adott vádlott a BKV-t ért teljes vagyoni hátrányért felel, attól függetlenül, hogy a munkaviszonya időközben megszűnt-e.

A nyilatkozatát visszavonó Balogh Zsolt negyedrendű vádlott volt a perben, a jogerős ítélet szerint Hagyó Miklóssal egyetemlegesen több mint 47 millió forint kártérítést kellett megfizetnie.

Érdekesség, hogy Czeglédy Gergely, Hagyó egykori titkárságvezetője 2010-ben a 25. helyen szerepelt az MSZP fővárosi listáján, 2024-ben pedig Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc a 27. helyre tette fel. Czeglédy egyébként óbudai alpolgármesteri időszakában (is) szépen vagyonosodott. 

A Kontra nevű portál összefoglalója alapján csak 2021-ben ingatlanjainak a száma néggyel nőtt, és a megtakarítása is 100 millió forinttal gyarapodott. Kérdés, hogy a szocialista politikus hogyan tudott ilyen rövid idő alatt ekkora vagyonra szert tenni.

Czeglédy hosszú évekig, 2010-től 2019 csak mezei képviselőként dolgozott az óbudai közgyűlésben. Több mint érdekes, hogy egyes számítások szerint az összvagyona 2022-re meghaladta az egymilliárd forintot.