Rengeteg kincset kiloptak a British Museumból, most több száz előkerült

Vágólapra másolva!
Hihetetlen eredményeket ért el nem rég felállított nyomozócsoport, amely azt kapta feladatul, hogy felkutassa a londoni British Museumból eltűnt vagy ellopott tárgyakat.
Vágólapra másolva!

Filmbeillő nyomozás indult több ezer eltűnt műkincs után Nagy-Britanniában, miután kiderült, hogy több ezer műtárgy hiányzik a világhírű British Museumból - írja a Guardian.

A tavalyi felmérések alapján körülbelül 2000 műtárgy tűnt el vagy lopták el azokat a múzeumból.

A nyomozás legújabb szakaszában 268 tárgy került elő, ezzel a hiányzó tételekből összesen már 626 került elő. A múzeum jelenlegi igazgatója azt mondta, hogy szerinte lenyűgöző eredmény, hogy már több mint 600 műkincs előkerült. Az eltűnt tárgyak a Kr. e. 15. századtól a Kr. u. 19. századig terjedő időszakból származnak és a műkincsek egyike sem volt a közelmúltban kiállítva.

A globális nyomozás leginkább Észak-Amerikában és Európában folyik, jelenleg még 100 eltűnt tárgyról van információjuk. 

A múzeum birtokában összesen körülbelül 8 millió műkincs van összesen. 

 

UK, england, London, Brtish museum
A British Museum épülete
Fotó: robertharding via AFP / robertharding via AFP/Charles Bowman

Az oldal azt írja, hogy több tárgyaz az eBay nevű online kereskedési oldalon találtak meg.

Korrupció állhat a háttérben

A British Museum vezetésében több személyi változás is történt, miután kiderült, hogy rengeteg dolgot gyakorlatilag kiloptak a múzeumból. Először Dr. Peter Higgs vezető kurátort rúgták ki, miután kiderükt, hogy közele lehet a tárgyak eltűnéséhez. Higgs az ókori római és görög műtárgyak kurátora volt, és végig tagadta az ellene felhozott vádatakat.

Megbukott Hartwig Fisher is, aki a botrány idején volt a múzeum igazgatója. Ő 2021 augusztusában mondott le, de helyettese sem bírta sokáig, aki még ugyanazon év decemberében távozott.

Nem csak a British Museumból loptak az elmúlt években. Két festmény a zürichi Szépművészeti Múzeum (Kunsthaus) Svájc-szerte híres gyűjteményéből tűnt el. 2022-ben tolvajok betörtek egy bajorországi múzeumba, és több millió euró értékben elloptak közel 500 darab ősi kelta aranyérmét. Az Origo nemrég közölt egy összeállítást, amelyben öt elképesztő festménylopást szedtünk össze a világ minden pontjáról.