Letartóztatták Varga Viktorékat

Varga Viktor
Varga Viktor
Fotó: Facebook / Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Olaszországban történt az eset, itt a családi sztorijuk.
Vágólapra másolva!

Miután bevitték őket a rendőrök, Varga Viktorék családja egy jó darabig az őrsön időzött, de végül arra jutott a helyi hatóság, hogy szabadon lehet engedni őket. Felajánlották, hogy elviszik őket a városon belül, ahová akarják – ők az autójukhoz akartak menni. Ott pedig már várta őket egy parkolási büntetés, úgyhogy emlékezetes maradt számukra az a nap. 

Videón a nem mindennapi történet:

Varga Viktorról sokan tudják, hogy különc. Április végén egy Instagram-posztban jelezte, hogy a jó idő beköszöntével egy időre búcsút mond cipőinek, ő innentől nem hajlandó ebben a melegben cipőt húzni. Megfogadta, hogy a következő időszakban csakis mezítláb fog járni, amit máris videókkal is bizonyított. "Végre itt a mezítlábas félév! Soha többé nem veszek fel lábbelit ezen a nyáron!" – írta az énekes bejegyzésében, ami mellett egy kép is látható róla.

Varga Viktor szereti meghökkenteni az embereket, nemrég például teljesen meztelen fotón és videón mutogatja a barátnőjét. A követőket nagyon meglepte azzal, hogy Zsembera Liliána teljesen meztelenül volt látható az énekes Instagram-oldalán. Mint a bejegyzésből kiderült, Varga Viktor testékszert szúrt otthon a lánynak, azt akarták megmutatni a felvételeken.