Lakáshitelt és üdülést is választhatnak a nagy cégek dolgozói

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás óta fokozatosan átalakulnak a hazai cégek által a dolgozóiknak nyújtott szociális juttatások. A kisebb vállalatok egyáltalán nem gondoskodnak a béren kívüli juttatásokról, de a nagyobb cégek is megpróbálják csökkenteni a béren kívüli kiadásaikat. Egyre népszerűbb az úgynevezett cafeteria-rendszer, amelyben egy bizonyos összeg erejéig a dolgozók maguk választhatnak a jóléti szolgáltatások között - derül ki a Népszabadság szombati számában megjelent összeállításból.
Vágólapra másolva!

A munka törvénykönyve kizárólag a munkával közvetlenül kapcsolatos juttatások biztosítását írja elő a munkaadóknak, ugyanakkor megfigyelhető, hogy a nagyobb vállalatoknál egyre több kollektív szerződésbe foglalják bele a szociális kedvezményeket is - mondta a lapnak Berki Erzsébet munkaügyi kutató. A legtöbb cég az adómentesség határáig támogatja dolgozói üdülését, étkeztetését, vagy ruházkodását.

A magyar nagyvállalatok többsége számos kedvezményt biztosít dolgozóinak. A PricewaterhouseCoopers (PwC) tavalyi felmérése szerint a megkérdezett vállalatok 67 százalékánál kedvezményes - kamatmentes vagy kedvező kamatozású - kölcsönöket vehettek fel a munkavállalók, amelyek összege 500 ezer és 7 millió forint között változott. A cégek többsége - 90 százaléka - támogatja a dolgozók nyelvtanulását is. A felmérés szerint ugyanakkor egyre kevesebb hazai vállalat tart fenn saját üdülőt, ehelyett nyaralási hozzájárulást biztosítanak dolgozóiknak.

A PwC felmérése szerint fokozatosan csökken a korlátlan autóhasználatot biztosító cégek száma is, de a közép- és felső vezetőknek majdnem mindenhol biztosítják a vállalati autót és a mobiltelefont. Kivételek persze akadnak: van olyan magyar cég, amelynek minden dolgozója cégautóval jár, sőt olyan is akad, amelyik legjobb munkatársát luxusutazásra küldi. A termelő vállalatoknál gyakori, hogy a saját termékből alkalmanként ingyen kapnak a dolgozók, vagy kedvezményesen vásárolhatnak belőlük.

Néhány éve jelent meg Magyarországon - elsősorban a jól menő nagyvállalatoknál - a hagyományos jóléti ellátásokat felváltó, rugalmasabb úgynevezett cafeteria-rendszer, amelynek lényege, hogy a munkavállalók egy meghatározott éves keretből a számukra legszükségesebb ellátást választhatják.

Ezt a rendszert alkalmazza például a Mol Rt., ahol nyugdíjpénztári, étkezési, egészségpénztári, és üzemanyag-hozzájárulást, vagy lakáskölcsön-támogatást, sport-, és üdülési hozzájárulást vehetnek igénybe a dolgozók igényük szerint. Hasonló megoldást vezetett be a Dunamenti Hőerőmű Rt. is, ahol évi 300 ezer forintos keret áll rendelkezésére a munkavállalóknak a legszükségesebb szociális juttatások igénybevételére.

A MÁV és a Malév is biztosít munkatársai számára szociális csomagokat, amelyek egyik legfontosabb része az ingyenes utazási igazolvány, illetve a légitársaság esetében az évi egy szabadjegy, amelyet a vállalatok dolgozói és közvetlen családtagjaik vehetnek igénybe - írja összeállításában a Népszabadság.