Novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjakat

Vágólapra másolva!
László Csaba pénzügyminiszter a szerdai kormányülésen megerősítette, hogy a nyugdíjasok novemberben megkapják az 53. heti járandóságukat, és ebben a hónapban kifizetik nekik az éves nettó keresettől függő korrekciós összeget is - közölte Gál J. Zoltán a szerdai kormányülést követő tájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A kormányszóvivő elmondta, az átlagnyugdíj Magyarországon 51 ezer forint, és novemberben a nyugdíjasok átlagosan plusz 24-25 ezer forintot vehetnek majd át a postástól. Hangsúlyozta, hogy az 53. heti nyugdíj nem növeli a költségvetési hiányt, mivel ez eredetileg is szerepel a büdzsében.

Gál J. Zoltán hozzátette: a költségvetés forrásoldalát javítja, hogy a pénzügyminiszter előterjesztése szerint zárolják azt az összesen mintegy 60 milliárd forintot, amelyet a tárcák korábban, részben még az Orbán-kormány idején nem használtak fel, így most náluk maradványként szerepel.