Nehéz állást szerezni 50 év felett

Vágólapra másolva!
Az idősebb korú férfilakosság foglalkoztatása terén utolsó helyen áll Magyarország az OECD országai között, és a nők esetében is az utolsók között szerepel. A munkaügyi kormányzat azt tervezi, hogy szeptembertől komolyabban támogatja a 45 év feletti állástalanok munkába állását.
Vágólapra másolva!
Állás-karrier/uzletinegyed/allas-karrier/index.htmlHírek a munkaerőpiac világából.

A 30 fejlett és feltörekvő országot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai között Magyarország az utolsók között szerepel az 50-64 év közötti nők foglalkoztatásában: az adott korban lévő nők alig 30 százalékának van munkahelye. A hasonló korú férfiak alig fele áll munkaviszonyban, amivel hazánk az utolsó az OECD tagországai között. A nők esetében csak olyan országok előzik meg Magyarországot, ahol a női foglalkoztatottságnak általában nincsenek komoly hagyományai: Törökországban az iszlám tradíciók, Olasz-, Görög- és Spanyolországban pedig a mediterrán családmodell miatt alacsonyabb a nyugdíj előtti nők foglalkoztatottsága, írta a Világgazdaság.

Karriercentrumhttp://allas.negyed.hu/job.phpBöngésszen az állásajánlatok között!

A tanácsadó cégek szerint az 50 év felettiek kevésbé keresettek a munkaerőpiacon, főleg az olyanok, akik évtizedeket dolgoztak le állami vállalatoknál. Egyes szakemberek szerint az ilyen nehézségekkel már a negyven évnél idősebbeknek is szembe kell nézniük. Ennek több oka van, a szakemberek szerint: egyrészt a korábbi rendszerben megszerzett diploma és tudás ma már a cégek szerint nem elegendő, másrészt számos olyan terület van, amelyben az adott korosztálynak csekély, vagy nagyon kevés gyakorlati tapasztalata van. A szakértők szerint a helyzet azért nem reménytelen: egyes vállalatok kezdik felismerni azt, hogy az adott korosztályban sokkal nagyobb a lojalitás, mint a fiataloknál és kevesebb a családi kötelezettség.

Hangsúlyosabb támogatást terveznek az idősebb álláskeresőknek

A munkaügyi szaktárca azt tervezi, hogy szeptembertől nagyobb támogatást nyújt a 45 feletti munkanélküliek munkába állását. A jelenlegi szabályok szerint akkor jár bértámogatás, ha legalább fél évig állástalan volt valaki. A módosítással azonban a bértámogatást már három hónap után igénybe veheti a munkaadó. A támogatás mértéke jelenleg 50-100 százalék, a tervek szerint a 45 felettiek esetében 70-100 százalékra változik. Emellett olyan határozatot hozott a kormányzat, hogy 2004. január 1-től három éven keresztül mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetése alól az a munkáltató, aki 50 éven felüli tartósan munkanélkülieket foglalkoztat.