Nem szorul védelemre a magyar munkaerőpiac

Vágólapra másolva!
Értelmetlen volna a magyar munkaerőpiac védelme a szlovák és a lengyel munkavállalókkal szemben - nyilatkozták gazdaságkutatók az [origo]-nak, miután hétfőn Balázs Péter kijelölt EU-biztos felvetette ennek lehetőségét. Időközben a külügyi tárca is közölte: nem reális a jelenlegi EU-nagykövet felvetése.  
Vágólapra másolva!

A Suzukinak szüksége van szlovák munkásokra

A Suzuki esztergomi gyárában dolgozó mintegy 1700 munkavállalóból körülbelül 300 szlovák - mondta az [origo]-nak Tihanyi Tamás, a Magyar Suzuki Rt. PR-vezetője, akinek elmondása szerint egyre nehezebb magyar munkaerőt találni, míg Szlovákiából folyamatos az utánpótlás. Tihanyi szerint a Suzukinál komoly problémát okozna az a munkaerőáramlás korlátozása, és a termelést fenyegetné, ha a kieső munkaerő helyébe nem találnának dolgozókat. A cég egyébként jelentős marketingtevékenységet fejt ki annak érdekében, hogy a nagyobb munkanélküliséggel sújtott kelet-magyarországi régiókból munkaerőt toborozzon, de annak ellenére nem nagy a magyarok mobilitási kedve, hogy a Suzuki szállást biztosít dolgozóinak. A cégnek egyébként további munkaerőre is szüksége lesz a közeljövőben, hiszen 2005-2006-ban már csak 2000 fölötti létszám tudja fedezni a tervezett éves 200 ezres kapacitást.

Magyarország foglalkoztatási és munkaerőhelyzete sajátos, mert alacsony a foglalkoztatottság, és relatív alacsony a munkanélküliség is - mondta az [origo]-nak Belyó Pál, az Ecostat gazdaságelemző intézet igazgatója. Belyó szerint Magyarországon jelenleg néhány szakmában munkaerőhiány van, de ezt a hiányt külföldről nem lehet pótolni olyan számban, ami veszélyeztetné a magyar foglalkoztatást. Az igazgató szerint nincs reális veszélye annak, hogy a magyar munkavállaló elől elvenné a helyet a külföldi munkaerő. Ha valamelyik szakmában hiány van, akkor ott szükséges pótolni a munkaerőt akár külföldiekkel, ugyanakkor hosszabb távon a hazai oktatás, szakképzés meg tudná oldani ezt a problémát - mondta.

Belyó szerint a korlátozásokat amúgy is csak ideig-óráig lehet fenntartani, hosszabb távon nem.

Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója nem látja olyan vonzónak a hazai munkaerőpiacot, hogy az tömeges mozgást idézne elő, és abba adminisztratív eszközökkel kellene beavatkozni. Ha a csatlakozás után a korlátozások megszűnnek, lehetséges, hogy a szakképzetlen lengyel, szlovák munkaerő Magyarországra jön dolgozni, de ennek mértéke várhatóan nem számottevő - mondta az [origo]-nak Hegedűs Miklós. A vezérigazgató szerint a szakképzetlen lengyel dolgozók Magyarországra érkezését a nyelvi és földrajzi akadályok nagyban korlátozzák, emellett valószínűsíthetően a lengyelek inkább a fejlettebb nyugati országokba vándorolnak majd, ahol a magyarnál nagyobb munkabérre számíthatnak.

Szlovákia esetében a nyelvi és földrajzi akadályok már kevéssé jelentősek, ennek ellenére Hegedűs mégsem hiszi, hogy a szlovák munkavállalók tömegétől kellene tartani. A vezérigazgató elmondta, hogy Szlovákiában a kedvezőbb adózási feltételek miatt a jövőben javulni fog a foglalkoztatási helyzet. Hegedűs ezért nem hiszi, hogy megindul a szlovákok tömege Magyarországra, amennyiben mégis, akkor valamilyen korlátozó intézkedésre szükség lehet - nyilatkozta a kutató.

Balázs csak egy lehetőségről beszélt

Magyarország is bezárhatja munkaerőpiacát/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20040209magyarorszag.html

Az Európai Unió egyre több tagállama korlátozza a munkaerő beáramlását az újonnan csatlakozó tagállamokból, ezért Magyarország is rákényszerülhet arra, hogy például a Lengyelországból vagy a Szlovákiából érkező munkavállalók beáramlásának határt szabjon - mondta Balázs Péter kijelölt magyar EU-biztos az EurActivnak hétfőn.

A kijelölt magyar EU-biztos mondataira kedden reagált a külügyi tárca, bár a minisztérium szerint a kérdés a munkaügyi minisztérium hatásköre.

A Külügyminisztérium megítélése szerint nem reális lehetőség, hogy Magyarország védintézkedéseket foganatosítson munkaerőpiaca védelmére a csatlakozás pillanatától Szlovákiával és Lengyelországgal szemben - mondta a tárca szóvivője a távirati irodának. Balázs Péter brüsszeli magyar EU-nagykövet és biztosjelölt mindössze egy ezzel kapcsolatos lehetőségről beszélt - közölte Tóth Tamás.

Szlovákia korlátozásra korlátozással válaszol

Ha az Európai Unió valamelyik tagállama bezárná munkaerőpiacát a szlovákiai munkavállalók előtt, Pozsony ugyanezt tenné az adott országgal szemben - mondta hétfőn a szlovák munkaügyi tárca szóvivője Balázs Péter nyilatkozatára. Martin Danko szerint nincsenek arra utaló jelek, hogy Budapest a szlovákiai munkavállalókkal szemben korlátozó intézkedésekre készülne. "Ez meglehetősen váratlan, a két ország viszonyát megzavaró lépés lenne" - fogalmazott a szlovák munkaügyi tárca szóvivője.