Negyedével nőttek a nettó keresetek

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdaságban a bruttó átlagkeresetek 27,7, a nettó átlagkeresetek pedig 24,3 százalékkal haladták meg januárban az egy évvel korábbi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. A költségvetés területén a nettó átlagkereset 52,8 százalékkal nőtt, köszönhetően a januárban kifizetett 13. havi fizetésnek.
Vágólapra másolva!

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 770 ezer volt januárban, ami 0,2 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

KSHhttp://www.ksh.hu

A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,0, a nettó átlagkereset 8,4 százalékkal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 61,1, a nettó átlagkereset 52,8 százalékkal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 6,3 százalék volt.

A versenyszférában az év első hónapjában 0,6 százalékkal nőtt a létszám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén folytatódott a létszámcsökkenés, összességében 1,2 százalékkal.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete januárban 186 400 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 136 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 305 500 forint kerestek.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 116 600 forint volt januárban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 77 600, a szellemi foglalkozásúaké 161 200 forint), ez 24,3 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 193 600 forint volt, 27,4 százalékkal több az előző év azonos időszakinál.