Vágólapra másolva!
A május-júliusi időszakban 7,1 százalékos volt a munkanélküliség. Az KSH jelentése szerint összesen 299 ezren vannak állás nélkül.
Vágólapra másolva!

A májustól júliusig tartó időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 909 ezer fő, a munkanélkülieké 299 ezer volt, ami 7,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelent.

Ez a március-májusi időszakban mért 7,2 százalékhoz viszonyítva a foglalkoztatottság növekedését jelenti, akárcsak az év elejéhez képest, ami részben az ilyentájt jellemző szezonalitásnak köszönhető.

A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a munkanélküliek 45,5 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, ez azonos a tavalyi értékkel. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónap volt.