Recesszióra számítanak a német cégek

Vágólapra másolva!
A német ipari és kereskedelmi kamara (DIHK) kedden módosította a gazdaság idei teljesítményére vonatkozó előrejelzését: a korábbi alacsony növekedés helyett enyhe visszaesésre számít a szervezet.
Vágólapra másolva!

A kamara által megkérdezett 21 ezer cég 17 százaléka a konjunktúra javulására számít, míg 42 százalékuk a helyzet romlását valószínűsíti. A vállalatok az elmúlt tíz évben nem voltak ennyire borúlátóak.

A hamburgi HWWA gazdaságkutató intézet is hasonlóan látja a gazdaság állapotát: a kutatók szerint idén az ország GDP-je nem bővül, míg áprilisban még 0,5 százalékos növekedésre számítottak. 2004-re a korábban közölt 1,8 helyett 1,5 százalékos bővülést prognosztizálnak.