Tavaly hazánk volt a legnagyobb szlovákiai befektető

Vágólapra másolva!
2004-ben Szlovákiába összesen 27,044 milliárd korona értékben érkezett külföldi működőtőke, ami 8,7 milliárd forinttal marad el az előző évestől - közölte a pozsonyi statisztikai hivatal. A külföldi beruházók listáját Magyarország vezeti 6,191 milliárd koronával - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Magyarországot a beruházók listáján Ausztria követi 6,122 milliárd koronával, míg Csehország a harmadik 4,43 milliárddal. A 27 milliárdos összeg meglehetősen szerény, hiszen ez egy főre vetítve 155 dollárt jelent, miközben 2004-ben Lengyelországban az egy főre jutó külföldi működő tőke mennyisége 203, Csehországban 435, Magyarországon pedig 397 dollár volt.

A Hankook Szlovákiát választotta

Ugyanakkor a Hankook Tire dél-koreai gumiabroncsgyártó a szlovákiai Léva mellett építi fel új üzemét - közölte szerdán a pozsonyi gazdasági minisztérium szóvivője. A beruházásért Magyarország és Lengyelország is versengett. A beruházás 19,8 milliárd koronás (500 millió euró), melynek eredményeként 1600 új munkahely jön létre és tovább erősödik a szlovák autóipar.