Balás Péter lesz az EU kereskedelmi aligazgatója

Vágólapra másolva!
Balás Péter, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jelenlegi magyar nagykövete tölti be november 16-tól az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság helyettes vezetői posztját.
Vágólapra másolva!

Balás Péter, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) jelenlegi magyar nagykövete tölti be november 16-tól az Európai Bizottság Kereskedelmi Főigazgatóság helyettes vezetői posztját. Balás Péter a Kereskedelmi Főigazgatóságon a multilaterális ügyekért, a WTO-ban folyó tárgyalásokért lesz felelős.

"Kritikus időszakban kerülök a bizottsághoz" - fogalmazott a nagykövet szerdai budapesti tájékoztatóján utalva arra, hogy már csak egy hónap van hátra a világszervezet Hong Kong-i miniszteri konferenciájáig, ahol a WTO dohai fordulójának 2006. végi lezárásához szükséges döntéseket kellene meghozni.

Balás Péter elmondta: az Európai Unió és így a magyar gazdaság, ezen belül is a mezőgazdaság számára rendkívül fontos a dohai forduló lezárásának sikeressége. Mint mondta, a közös agrárpolitika jövőjét a WTO-ban folyó tárgyalások határozzák meg. Hozzátette: az uniós agrárpolitikára rendkívül nagy nyomás hárul kívülről.

A 2001 novemberében indult dohai forduló kiemelt témája a mezőgazdaság, ezen belül pedig a belső termelésnek nyújtott támogatások csökkentése, az exportszubvenciók kérdése, valamint a piacnyitás témája.

Az EU a tárgyalások során komoly engedményeket ajánlott fel és jelentős módosításokat hajtott végre mind a belső támogatások, mind az exportszubvenciók területén azzal a feltétellel, hogy az unión kívüli, jelentős mezőgazdasági exportőrök is felhagynak más formájú exporttámogatásukkal.

Balás Péter elmondta: az eddigi tárgyalási folyamatok nagyon kiegyenlítetlenek voltak, hiszen az EU felajánlásait a tárgyaló partnerek "zsebre tették", ám saját szabályozásukon vonakodnak módosítani. Hozzátette: az EU-nak éles vitája alakult ki a transatlanti államokkal és számos fejlődő agrárexportőr országgal.

Balás Péter úgy fogalmazott: "remélem, hogy a Hong Kong-i konferencia sikeres lesz, de úgy érzem, hogy az EU megtette, ami tőle várható. Siker csak akkor lehetséges, ha az eddigieknél jóval kiegyensúlyozottabban folyik tovább a tárgyalás, ha más is tesz valamit az asztalra".