Vágólapra másolva!
Az előző havihoz képest 0,1 százalékkal csökkent, az egy évvel ezelőttivel összevetve azonban 0,5 százalékkal nőtt a munkanélküliségi ráta, ami a május-júliusi időszakban 7,5 százalék volt - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményében.
Vágólapra másolva!

A vizsgált három hónapban a 15-74 éves népesség 54,6 százaléka, a 15-64 éveseknek 61,5 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 64,1 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. Mindegyik számadat alacsonyabb az előző év azonos időszakával összevetve.

2008 május-júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 894 ezer volt, ami 54 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 56,9 százalékának felelt meg, ami 0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Az állástalanok fele egy évnél régebben munka nélkül

A 15-74 éves korcsoportban a munkanélküliek száma a megfigyelt időszakban 316 ezer volt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett, 0,5 százalékponttal meghaladva az egy évvel korábbi szintet. (Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dina¬mikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő júniusban: EU-15: 6,9 százalék, EU-27: 6,7 százalék, Magyarország: 7,2 százalék.)

A munkanélküliek 18,6 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, ez 0,8 százalékponttal magasabb, mint a megelőző évben. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 19,3 százaléknak felelt meg. A munkanélküliek 49,7 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,8 hónap.