Kevesen jelentkeznek külföldi munkára

Vágólapra másolva!
A munkaerő-piacukat zárva tartó, nyugat-európai uniós tagállamokba a magyar munkavállalók a legkönnyebben kétoldalú szerződésben meghatározott kvóták alapján juthatnak ki. Az osztrák-magyar határnál élők számára fenntartott ingázói keret kivételével azonban, nincs sok jelentkező. A német kvóták hetedét használtuk ki az első öt hónapban, az Európai Gazdasági Térséghez tartozó Svájcba heten jelentkeztek, Franciaországba, Luxemburgba pedig senki.
Vágólapra másolva!

Magyarország az EU-csatlakozást megelőzően öt nyugat-európai országgal kötött, úgynevezett kétoldalú munkavállalási egyezményt, melynek lényege: bizonyos keretszámon belül, a feltételeknek megfelelő magyar jelentkezők könnyített úton juthatnak munkavállalási engedélyhez. A külföldi hatóságok nem vizsgálják, az adott munkakörre van-e alkalmas helyi jelentkező.

"A gyakornoki programokra csak szakképzettséggel lehet pályázni. Általában szakközépiskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek jelentkeznek. A legtöbben a vendéglátóiparban helyezkednek el, szakács, felszolgáló, recepciós munkakörökben, de van idegenforgalmi menedzser és magasabb beosztású pályázó is", mondja Lengyelné Varga Nóra, a Foglalkoztatási Hivatal EU Integrációs Kirendeltségének vezetője.

Franciaország: minden hely kiadó

A gyakornoki programok iránti érdeklődés azonban feltűnően alacsony: Ausztriába eddig, mindössze 260-an jelentkeztek (1800 fős a kvóta), Németországba, ebben az évben, összesen 157 fő pályázott (2 ezer fős az éves keretszám), Luxemburgba (20 fős a kvóta) és Franciaországba (300 fős) idáig senki sem jelentkezett, Svájcba pedig 7 fő pályázott (100 fős az éves keretszám).

A gyenge nyelvtudás az akadály

"A pályázók száma évről évre folyamatosan csökken. A magyarázat egyrészt a dolgozók hiányos nyelvtudásában keresendő. A gyakornoki munkavállalási engedély megszerzésének egyik feltétele ugyanis az adott ország nyelvének legalább alap-, de inkább középfokú ismerete. Ezzel pedig csak kevesen rendelkeznek" - magyarázta Lengyelné Varga Nóra.

De nem csak a nyelvtudás hiánya az ok. Németországban például a magas munkanélküliség szab gátat a munkavállalásnak. Nincs igény a magyar dolgozókra, nehezen találnak foglalkoztatót - anélkül viszont hiába nyújtanak be pályázatot, munkáltató hiányában nem adnak ki engedélyt.

Ausztriába nem kellenek a magyar dolgozók

Az ausztriai helyzettel kapcsolatban összetettebb a helyzet. Az osztrák program iránt a csatlakozásunkig nagy volt az érdeklődés, évről évre szinte mindig be is telt a kontingens. 2004 májusa óta azonban egyrészt csökkent az igény a magyar dolgozók iránt - a munkanélkülivé vált németekkel töltik be a megüresedett állásokat, másrészt pedig a csatlakozás óta az osztrákok már nem egy évre, hanem csak 50 hétre adják meg a munkavállalási engedélyt. Azért csak 50 hétre, mert az az uniós polgár, aki egy adott tagországban tizenkét hónapos, folyamatos munkaviszonyt tud felmutatni, véglegesen bejut az adott ország, ebben az esetben Ausztria munkaerőpiacára, nincs szüksége munkavállalási engedélyre.

Svájcot túl drágának tartják

Lengyelné Varga Nóra a többi ország iránti csekély érdeklődést a következőkkel magyarázta: a Luxemburggal kötött egyezményt nem igazán ismerik a jelentkezők, Svájcban pedig a megélhetést túl drágának tartják, illetve a jelentkezési korhatár is akadályozó tényező: a legtöbb országban csak a 30-35 év alattiak számára adható ki az engedély. "Mindemellett a dolgozók inkább olyan országokban vállalnak munkát, amelyek teljesen megnyitották munkaerőpiacukat" - tette hozzá.

Határ menti ingázás: májusban beteltek a helyek

A gyakornoki programokon kívül egyébként léteznek még más egyezmények is hazánk és a tagállamok között. Ilyen például a határ menti ingázók ausztriai munkavállalására vonatkozó egyezmény, amely egyébként az egyetlen népszerűnek nevezhető program: a kontingens már májusban kimerült. A határ menti ingázókra vonatkozó egyezmény Győr-Moson-Sopron, Vas, és Zala megyék lakosai számára biztosít könnyített munkavállalást.

A betegápolás sem túl népszerű

Ezen kívül a dolgozóknak lehetőségük van Németországban 4 hónapig tartó, szezonális munkavállalásra is. Az erre vonatkozó egyezményben nem rögzítettek éves keretszámot, a kiutazók létszáma a német cégek igényeihez igazodik. Ezidáig 1500 fő jelentkezett. Az országban betegápolói állást betölteni kívánók számára ugyancsak lehetőség van könnyített módon munkavállalási engedélyhez jutni. Itt sincs kvóta, eddig összesen 34-en pályáztak.

Ahol érdeklődni lehet

A külföldi munka iránt érdeklődők a megyei munkaügyi központokban, illetve a Foglalkoztatási Hivatal EU Integrációs Kirendeltségén, vagy az ÁFSZ honlapján (www.afsz.hu) érdeklődhetnek a lehetőségekről és a feltételekről.
A nyugat-európai országok közül a német és osztrák munkaügyi illetékesek rendszeresen, évente egy-két alkalommal Magyarországra jönnek és elbeszélgetnek a németországi, illetve ausztriai munkára pályázókkal, szerencsés esetben rövid időn belül munkaajánlatot is adnak. A gyakornoki munkavállalási engedély megszerzése egyébként, általában 1 hónapot vesz igénybe.