Reggel ne szóljon Obamához!

Fennkölt beszédei alapján úgy tűnik, mintha a fellegekben járna, de közben mindkét lábával a földön áll. Forradalmi változásokat ígér, viszont alig tett le az asztalra valamilyen reformot. Mindenkivel szót ért ugyan, de azért időnként kibuknak belőle dölyfös megjegyzések. Az [origo] tudósítója Barack Obama politikai otthonában, Chicagóban nézett az elnökjelölt gondosan megformált imázsa mögé.

1991-ben a Chicagói Egyetem jogi karának dékánja, Geoffrey Stone egy fiatal, tehetséges afroamerikai jogászt próbált az intézményhez csábítani. A 29 éves fiatalembert Barack Obamának hívták, és épp csak megszerezte a diplomáját a Harvard jogi iskolájában. Tanulmányai során némi országos ismertségre is szert tett, ő lett ugyanis a Harvard Law Review nevű tekintélyes szakmai folyóirat első afroamerikai elnöke, és erről több nagy napilap is megemlékezett. Stone nemcsak ezért szemelte ki, egy ismerőse is ajánlotta neki Obamát. "Ő szerkesztette egy kollégám cikkét, aki nagyon elismerően szólt róla" - idézte fel az [origo]-nak a jogász, akinek végül is sikerült is rábeszélnie Obamát, hogy csatlakozzon a Chicagói Egyetemhez.

A dékáni irodában találkoztak, és miután a fiatal jogász távozott a megbeszélésről, Stone emlékei szerint titkára megjegyezte: "Egyszer még Illinois kormányzója lesz belőle." Ez éppenséggel nem következett be (kormányzó helyett szenátor lett belőle), viszont nem Stone titkára volt az egyetlen, aki már akkor meglátta az Obamában rejlő politikai tehetséget, amikor ő még nem indult semmilyen választott tisztségért.

Az [origo] tudósítója több olyan emberrel beszélt, akik a demokrata elnökjelölttel még közösségi munkás és jogász korában ismerkedtek meg, és mindannyian szuperlatívuszokban beszéltek róla. "Egyértelmű volt, hogy ő egy csiszolatlan gyémánt" - fogalmazott például Jacky Grimshaw, aki a nyolcvanas évek közepén találkozott először Obamával. A demokrata párton belül is aktív Grimshaw akkoriban a chicagói polgármester munkatársa volt, és egy a város szegényebb rétegeinek felzárkóztatásán dolgozó ismerőse mutatta be őket egymásnak. Azóta is tartják a kapcsolatot, amit az is megkönnyít, hogy az idős afroamerikai nő a politikus szomszédja.

"Nagyon karizmatikus és kellemes megjelenésű" - ez volt Stone első benyomása Obamáról, míg mások rendkívüli intelligenciáját, inspiráló természetét emelték ki. Negatívumot egyikük sem említett, a politikusról szóló, From Promise to Power (Ígéretből a hatalomba) című könyv szerzője, David Mendell szerint "nehezen találni bárki is, aki azt mondja, ki nem állhatom ezt a fickót". A New Yorker hetilapban ugyan júliusban megjelent Obama politikai pályájának kezdeti szakszáról egy hosszú írás, amelyből kiderül, hogy szerzett magának ellenségeket saját pártján belül, de ezek közül is vannak többen, akik az elnökválasztási kampányban végül felsorakoztak mögötte. Még a chicagói republikánusok irodavezetője, Jonathan Blessing is dicsérte pártjának jelenlegi legfőbb politikai ellenfelét. "Rendkívül tehetséges politikus, kiváló szónok, és inspirálja az embereket" - sorolta az [origo] tudósítójának, igaz, hozzátette azt is, szerinte kérdéses, hogy rendelkezik-e elég tapasztalattal ahhoz, hogy elnök legyen.

A nagymama hatása

Barack Obama 2007 elején jelentette be, hogy indul az elnöki posztért, és a kampánya egy kivételes képességű, nagyszerű szónoki tehetséggel megáldott vezető képét rajzolta meg, aki könnyen szót ért mindenkivel, és aki megújítja a romlott politikai rendszert, valamint nagyszabású reformokat hajt végre. "Ő ilyen, nem kellett újra kitalálnia magát ehhez a szerephez" - mondta Steve Perkins, a chicagói leszakadt közösségek felzárkóztatásával foglalkozó szakember, aki úgy emlékszik, hogy nagyjából húsz éve találkozott először az akkoriban szintén közösségfejlesztéssel foglalkozó Obamával, és később segítette őt politikai kampányaiban is. Más forrásaink sem lepődtek meg a kampányban visszaköszönő politikuson, de a velük folytatott beszélgetésekből azért kiderült, hogy a valódi kép árnyaltabb.

Nem a felhők fölött jár

A demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemben Obama nagyrészt azért bizonyult sikeresnek, mert hatalmas tömegeket tudott megmozgatni egyszerű, de jól eltalált üzenetével, a változás és remény kettős jelszavával. Ezek alapján idealistának, a nagy víziók emberének tűnhetett, valójában azonban mindig is kifejezetten pragmatikus volt. "Ha valamiről tudja, hogy nem lehet megvalósítani, akkor biztos, hogy nem kezd hozzá" - mondta róla Geoffrey Stone, aki ugyan nem tartozik a politikus szűkebb köréhez, de tagja egy havonta összeülő tanácsadói bizottságnak.

A már idézett, Obamáról szóló könyv szerzője, David Mendell szerint valójában az idealizmus és a pragmatizmus egyszerre jellemzi az elnökjelöltet, és ennek magyarázata családi hátterében keresendő. "Még kisgyerek volt, amikor az apja elhagyta őket. Az anyja álmodozó volt, nagyon erősen hitt az emberi jóságban. Obamát egy ideig nagyszülei nevelték, és anyjához hasonló típus volt a nagyapja is, nagyanyja viszont kifejezetten gyakorlatias volt. Ő volt az a családban, aki szkeptikusan állt hozzá az emberekhez" - magyarázta Mendell, aki a Chicago Tribune újságírójaként követte Obama 2004-es szenátusi kampányát, és többször készített vele, valamint családtagjaival interjút.

A riporter szerint a fiatal Obama valóban hitt abban, hogy "szinte bármit meg tud csinálni", és nagyanyja befolyása mellett közösségi munkásként szerzett tapasztalatai tanították meg arra, hogy milyen nehéz megváltoztatni a dolgokat. 1985-ben költözött Chicagóba, hogy segítsen a nagyváros déli részén élő szegény afroamerikai közösségek felzárkóztatásában, és az egyik terve az volt, hogy összefogja az egymástól függetlenül tevékenykedő egyházi vezetőket. Kénytelen volt azonban szembesülni vele, hogy a papíron jónak tűnő elképzelés a gyakorlatban megbukott a lelkészek ellenállásán. "Az a sok dolog, ami a fejemben volt, akkor került először tesztelésre, amikor elkezdtem a szervezői munkát Chicagóban" - idézte Mendell a könyvében Obamát erről az időszakról.

"Alkotmányjogász létére"

Az elnökválasztási kampányban az is kiderült, hogy ha érdekei úgy kívánják, akkor elvi kérdésekben is hajlandó feladni álláspontját. Két forrásunk is azt a júniusban elfogadott törvénymódosítást hozta példának, amely mentességet adott azoknak a telekommunikációs cégeknek, amelyek részt vettek George Bush elnök jogsértő lehallgatási programjában. Obama kezdetben ellenezte a változtatást, később azonban megszavazta, azzal az indokkal, hogy a szövegbe olyan kiegészítések kerültek, amelyek elfogadhatóvá tették számára.

"Biztos vagyok benne, hogy azért tette ezt, mert nem akart puhánynak tűnni a terrorizmus elleni fellépésben" - mondta Don Rose veterán chicagói kampánymenedzser. Rose azt mondta, többször vett részt Obamával vitafórumokon, és segítette a jelölt legfőbb tanácsadója, David Axelrod karrierjét, akivel jelenleg is szoros kapcsolatban áll. "Ez egy olyan kompromisszum volt, amelyet nem szívesen lát sokszor az ember" - jegyezte meg a törvényjavaslatról Rose, aki szerint Obama régi liberális bázisa nem vette jó néven pálfordulását ebben az ügyben. Geoffrey Stone is rosszallóan jegyezte meg, hogy a politikus "alkotmányjogász létére" szavazta meg a törvénymódosítást.

A nagy forradalmár

A demokrata elnökjelölt egyik legfőbb ígérete, hogy nagyszabású reformokat hajt végre: véget vet a szerinte marakodó, kicsinyes és lobbiérdekek által vezérelt washingtoni politikának, emellett rendbe rakja az egészségügyet, az oktatást és még az ország energiafüggőségét is megszünteti. Kritikusai ugyanakkor gyakran érvelnek azzal, hogy Obama valójában nem sokat tud felmutatni annak igazolására, hogy valódi reformer. Ez elsősorban a konzervatív oldalról hangzik el vádként, de még a liberális New Yorker is hasonló megállapításra jutott: "Talán a legnagyobb tévhit Barack Obamával kapcsolatban az, hogy ő valamiféle forradalmár alkat, aki szembeszáll a fennálló renddel. Ehhez képest politikai karrierjét végig az jellemezte, hogy igyekezett berendezkedni a meglévő intézmények közé, és nem akarta őket lerombolni vagy felszámolni."

Forrásaink jellemzően Obamát támogatják, de ők sem tudtak igazán ellenpéldát hozni erre. "Az állami szenátusban csak egyike volt az 57 szenátornak, és ez korlátozta a mozgásterét. Hasonló volt a helyzet a szövetségi szenátusban is" - hozta fel mentségként Don Rose, aki úgy véli, van igazság abban, hogy Obama nem bizonyított a nagy átalakítások terén, de szerinte ennek oka, hogy nem is igazán kapott rá lehetőséget. Steve Perkins pedig megjegyezte, a demokrata elnökjelölt gondolkodásmódja és intellektusa bizakodásra ad okot. "A könyvéből kiderül, hogy érti a nagy rendszerek működését, márpedig ez az előfeltétele minden egyes reformnak. Ő elég okos ahhoz, hogy ne ijedjen meg az összetett dolgoktól" - magyarázta.

Nagy reformokat ígér

A nagy átalakításokban - már ha megbízást kap rá a választóktól - segítheti az, amit forrásaink egyik legfőbb erényének tekintenek: a hallgatás és odafigyelés képessége. A hatvanas éveiben járó Harold Lucas korábban közösségi munkát végzett az egyik afroamerikaiak által lakott chicagói negyedben, Bronzeville-ben, és így találkozott a nyolcvanas évek második felében Barack Obamával egy gyűlésen. Lucas szerint mintegy hatszázan voltak jelen, a vitában pedig 30-35-en vettek részt, és Obama feladata volt annak a levezetése. "Odamentem a háta mögé, és láttam, hogy volt nála egy irattartó, rajta egy papíron minden fontosabb tudnivaló a vita résztvevőiről. Azt gondoltam, hogy ez a srác vagy egy lángelme vagy pedig fogalma sincs a közösségi szervezési munkáról" - idézte fel az idős férfi az [origo] tudósítójának bronzeville-i munkahelyén, egy helyi idegenforgalmi irodában.

Mások is hangsúlyozták, a közösségi munka megtanította Obamát arra, hogy odafigyeljen arra, mint mondanak az emberek. "Ezek a szervezők rengeteg időt töltenek mások hallgatásával. Egy közösségben ugyanis minden ügynek van tizenöt különböző oldala" - magyarázta Steve Perkins, aki szerint a demokrata elnökjelölt így rendelkezik azzal a ritka képességgel, hogy bele tudja magát érezni mások helyzetébe, azokéba is, akikkel nem feltétlenül ért egyet. Perkins példának hozta azt, amikor még évekkel ezelőtt egyes csoportok kampányoltak azért, hogy a rendőrautókat szereljék fel videokamerákkal, így segítve az afroamerikaiak ellen elkövetett állítólagos túlkapások kivizsgálását. A rendőrök vonakodtak ettől, az akkor még helyben politizáló Obama azonban Perkins szerint meggyőzte őket arról, hogy nekik is jó lesz, ha belemennek ebbe, mert könnyebben tisztázhatják magukat, ha alaptalanul vádolják őket brutalitással.

"Túl intellektuális volt"

Obama talán tényleg nagyon jó a hallgatásban, a kampány során azonban értelemszerűen elsősorban szónoki képességeit csillogtatta. Nem mindig volt ugyanakkor annyira jó ebben, mint amilyennek most tartják. "Néha elbeszélt a közönség feje felett. Túl intellektuális volt" - mondta David Mendell, aki szerint ez Obama politikai karrierjének kezdetére volt jellemző, később aztán megtanulta, hogy nem kell mindig olyan hosszú beszédeket tartani, és hogy jobban kell koncentrálni az emberek mindennapi életére. Steve Perkins azt mondta, hogy soha nem tapasztalta ezt, bár hozzátette, hogy ő maga is doktori címmel rendelkezik, így nem zavarják az intellektuális beszédek. Megjegyezte azonban azt is, hogy két évvel ezelőtt elhívta Obamát egy általa alapított, szegény környéken lévő iskolába, és ő teljesen közvetlenül elbeszélgetett mindenkivel.

A demokrata elnökjelölt kapcsolatteremtő képességének további illusztrálására Steve Perkins az irodájában folytatott beszélgetés során levett a polcról egy fotót, amelyen a fia látható Obamával. "Szerveztem egy adománygyűjtő rendezvényt, és a fiam, aki kilencéves volt akkor, nekiadta összes megtakarítását: három dollárt. Amikor Obama ezt megtudta, megköszönte a fiamnak" - idézte fel Perkins, aki szerint a fotón is látható, hogy Obama nemcsak beszél a fiához, hanem beszélget vele, ugyanúgy meghallgatja őt, ahogy egy felnőttet.

Nem reggeli típus

Mendell tapasztalatai szerint azonban a demokrata elnökjelöltnek is vannak rossz pillanatai. "Sokáig fenn szokott maradni éjszaka, ezért korán reggel rendszerint nyűgös, és nem szeret beszélni. Nem kimondottan az a típus, aki reggel van elemében. Olyankor jobb elkerülni" - mondta a politikust a 2004-es szenátusi kampányában végig követő újságíró.

Reggel nem ilyen barátságos

Az ugyanakkor nem jellemző a politikusra, hogy felemelje a hangját, Mendell a 2004-es kampányból például csak egy feszült epizódra emlékszik. Hiba csúszott a szervezésbe, és feltorlódtak a rendezvények, mire az újságíró szerint Obama odaszólt a szervezőnek, hogy "figyelj, ez így nem lesz jó". "Nem kiabált, bár persze lehet, hogy csak azért, mert én is jelen voltam" - tette hozzá Mendell, aki szerint Obama talán nem idegeskedik, de hajlamos arra, hogy arrogánsan, dölyfösen viselkedjen. "Néha úgy tesz, mintha valami herceg lenne" - fogalmazott a riporter, aki azt mondta, előfordult vele, hogy kérdezett valamit a politikustól, amire ő annyit válaszolt: "De hát ez benne van a könyvemben, talán nem olvastad?"

Közben ő maga nem feltétlenül viseli jól a kritikát. "Még a szenátusi kampány idején írtam róla a Chicago Tribune-ben, hogy kiváló szónok, de a vitákban nem túl jó. Hetekkel később felhozta ezt, és megkérdezte, miért szurkálom őt ezzel. Látszott rajta, hogy személyesen bántva érzi magát" - idézte fel Mendell, hozzátéve ugyanakkor, hogy azóta talán a mostani kampányban már megedződött, és jobban kezeli a bírálatokat. Valóban kérdés, hogy mennyire változtatja meg a jelentőségében, intenzivitásában semmi máshoz nem hasonlítható elnökválasztási küzdelem. Mendell könyvében a demokrata jelölt kenyai féltestvére, Auma Obama megerősítette forrásaink állítását, amely szerint a politikus ugyanaz az ember, aki régen volt. A testvér azonban kiegészítette ezt valamivel: "A környezete megváltozott. Érzem a sebezhetőségét, és látom, hogy most sokkal tartózkodóbb, mint valaha."

Chicago, Illinois - Egyesült Államok