Pokorni: Medgyessynek mennie kell

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a miniszterelnök hazudott és megtévesztette az országot, ezért le kell mondania. Pokorni Zoltán pártelnök csütörtökön bejelentette, hogy a Fidesz frakciója a Medgyessy-ügy miatt önálló törvényjavaslatot dolgoz ki, melyben arra köteleznék azokat, akik a III-as főcsoportfőnökségen dolgoztak, hogy távozzanak a közéletből. Arról, hogy benyújtanak-e bizalmatlansági indítványt, még nem döntöttek - mondta a pártelnök.
Vágólapra másolva!

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke szerint Medgyessy Péter miniszterelnöknek mennie kell, mert hazudott és megtévesztette az országot és a köztársasági elnököt. Az ügy miatt a Fidesz egy saját ügynöktörvényt dolgoz ki és terjeszt a parlament elé. Ebben arra köteleznének mindenkit, aki korábban a III-as főcsoportfőnökségen dolgozott, hogy távozzon a közéletből.

Pokorni elmondta, hogy szerinte a Medgyessy-ügy veszélybe sodorta Magyarország EU-csatlakozását, a miniszterelnök tette kárára vált a nemzetnek. Kijelentette, hogy Medgyessy Péter erkölcsileg és emberileg már megbukott, így már csak idő kérdése, hogy mindez mikor vezet politikai bukásához is.

Magyarországnak most az az érdeke, hogy ez minél előbb megtörténjen - mondta Pokorni. A pártelnök a Fidesz elnökségének csütörtöki tanácskozását követően bejelentette, hogy a testület a rendkívüli helyzetre tekintettel javasolja a szervezet országos választmányának összehívását szombatra.

A Fidesz elnöke elmondta azt is, hogy annak ellenére, hogy Medgyessy tagadja az ügynökvádat, szerinte mindenki ügynök volt, akit a Belügyminisztérium szigorúan titkos tisztként állományba vett, így Medgyessy is. Pokorni Zoltán gyermeteg érvelésnek tartja a kormányfő azon kijelentését, hogy ő a KGB-től védte az ország érdekeit.

Mint mondta, a szovjet katonai megszállás alatt lévő országok valamennyi titkosszolgálata az orosz KGB leányvállalataként működött. Minden közép- és kelet-európai országban orosz rezidensek irányították a valódi döntéseket - szögezte le, hozzátéve, hogy a magyar III-as főcsoportfőnökség számos tagja a magyar titkosrendőrség és a KGB tagja is volt.

A Fidesz elnöke úgy vélte, hogy a kormányfő két hibát is elkövetett az ügyben: egyrészt felajánlotta szolgálatait a titkosszolgálatoknak egy megszállt országban. Másrészt hibázott akkor is, mikor eltitkolta múltját.

Az SZDSZ javaslatát, miszerint hozzák nyilvánosságra a III/III-as ügynökök névsorát, támogatják, de ettől függetlenül egy saját ügynöktörvény-javaslatot is kidolgoznak. A nyilvános ügynöklista kérdését ugyanis külön kell választani a Medgyessy-ügytől. Pokorni ezt azzal indokolta, hogy ügynökök sokan vannak, de csak egynek jutott közülük eszébe, hogy miniszterelnök legyen.

Arról, hogy az ellenzék benyújt-e konstruktív bizalmatlansági indítványt a miniszterelnök ellen, egyelőre még nem döntött a Fidesz-frakció - mondta Pokorni.

Korábban:

A Fidesz továbbmenne ügynökügyben

Medgyessy marad, az SZDSZ mégis támogatja

Medgyessy: öt éven át kémelhárító tiszt voltam

Forró nyarat jósolnak az ügynöklisták miatt

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!