Macskapisi az egresbokron: túlélőtippek borsznoboknak

Nehéz komolyan venni egy olyan borszótárt, melynek egyik szerzőjét David Lynch-nek, illusztrátorát pedig Ross MacDonaldnak hívják. Először valami viccet sejtettem, mondjuk pszichohorror-borszótárt, hardboiled-krimi-borszótárt, tvinpíkszes-borszótárt stb. De aztán kiderült: nincs vicc. Borsznobok szótára van.

David Kamp - David Lynch: Borsznobok szótára, Athenaeum, 2010, 144 oldal, 2490 Ft (ford. Bajnóczy Zoltán és Herczeg Ágnes)

Szerzőink (Lynch mellett David Kamp jegyzi a könyvet) már rögvest a mű elején égető szükségét érzik annak, hogy definiálják: mi is a borsznob? Szóval (szerintük) nem más, mint az a személy, aki számára a borfogyasztás "mellékes élmény a borról való misztikus ismeretek felhalmozása közben".

A borsznob akkor válik kellemetlenné (teszem hozzá én), mikor túljut az ismeretfelhalmozás szakaszán, és mindenképpen úgy érzi, hogy megszerzett tudását folyamatosan a mellette békésen és mámorcentrikusan bort fogyasztó közönség tudomására kell hoznia, ezáltal tökéletesen megakadályozza környezete békés és mámorcentrikus borfogyasztását. Emlékszünk, 5-10 éve még e lángoktól ölelt kis ország is tele volt ilyen tagokkal, az ember nem győzte kerülgetni az önjelölt és hivatásos borszakértőket, akik a neofiták dühével és kérés nélkül szónokoltak karcos tanninról, komplexitásról és maradékcukorról, rendre tönkretéve ezzel a rendes alkoholfogyasztók csöndes örömét.

Azóta mintha eltűntek volna. Legalábbis nem randalíroznak már oly nagy tömegben, mint egykor. Magyarországon az ötven évnyi borelmehunyás után tisztességes borkultúra alakult ki (sőt, jóval beelőzte a gasztronómiát), a magyarnak újra van jó magyar bora, olykor megfizethető áron, a borivó polgár megtanult tájékozódni a borszaküzletben, tudja, mi a jó neki (vagy ha nem, hát megtanulta megkérdezni). Ma már talán csajozni se lehet itthon a parasztvakító borsznobok süketdumájával.

De Kamp és Lynch mérsékelten jópofa borlexikona nemcsak azért unalmas a mai magyar olvasó számára, mert itthon már alábbhagyott a borsznobizmus őrült lángolása. Hanem azért is (sőt főleg azért), mert egy franciamániás amerikai borsznob-típuson ironizál, akit mi (valljuk be) kevéssé ismerünk. Őszintén szólva nekem nem kínzó lelki problémám, mikor a jó Kürthy Bandi bácsihoz hetente ellátogatok (ő a borkereskedőm, szellemi borapám, papom a mámorvallásban, a segítő kéz a bajban, személyes hamvasbélám), hogy még véletlenül se rendeljek "The Poet" nevű, felső kategóriás, cabernet alapú házasítást a Napa-völgyi Cosentino Pincészetből - ugyanis ez lenne a ciki egy igazi borsznobra nézve. Hiába nagytestű, harmonikus és buja e bor, mégis kínos a neve miatt, ahogy pl. állatos nevű borokat is gáz magunkhoz venni a könyv szerzői szerint, úgymint mondjuk Kószáló kecskét, Kicsi pingvint vagy Macskapisi az egresbokron-t (ez utóbbi tiltását talán még értem is, bár én ugyanakkor kedvelem pl. miklóscsabi extrém borneveit: Roger Mór Ezerjó, Nem férünk a bőröndbe, Beszélj hozzám, Füligér Királyleányka, Nirvana stb.)

Gondolom, a kaliforniai borértő közönség jót nevet az amerikai borélet neves szereplőinek ironikus, csipkelődő miniportréin is - mondjuk Jim Clendenen Burgundia-mániás borász Robert Plant fürtjeihez hasonlító hajkoronáján, vagy Larry Stone elmaradhatatlan csokornyakkendőjén. Ám ez nekünk ugye nem akkora kacagó tavasz...

Bár a könyv nagyon amerikai, azért a feltörekvő magyar borsznobnak is tud boldog/hasznos perceket szerezni. Például igen gyümölcsözőnek tetsző listát közölnek a szerzők arról, hogyan blöfföljön a rutintalan borsznob kóstoláskor lebukás nélkül. Pl. sauvignon blanc kortyolása után mondd: "vágott füves"... és így tovább: syrah: "borsos", chablis: "minerális", rizling: "acélos" stb. (Szerintem egyébként van még egy ennél is biztosabb módszer, én évekig minden borra azt mondtam, "tigrisillatú" - egy kóstoláson hallottam, majd rögvest a magamévá tettem a pompás kifejezést. Soha senki nem mert vitatkozni, és a hátam mögött összesúgtak a bénult borsznobok: "fehérek között egy európai".)

És azt még mindenképpen el kell mondanom, hogy akkor jelentősen megdobbant honfiúi szívem, mikor a borsznobok világszerte ünnepelt trófeái között megpillantottam a tokajit. Büszkeségemben ittam is egy pohárka szekszárdit.

Azóta hevesen várom Alfred Hitchcock és Raymond Chandler Gasztrosznobok szótára című munkáját.

Cserna-Szabó András