Időutazás - Mazda MX-5 1.8 16V Sport

Vágólapra másolva!
A Mazda már-már klasszikusnak számító roadsterében talán az a legfurcsább, hogy miközben az autógyártás soha nem látott dinamizmussal fejlődik, ez a kis kétüléses az elmúlt 15 évben szinte változatlan formában, alig módosult tartalommal hódít.
Vágólapra másolva!

Ez persze nem jelenti azt, hogy a jelenlegi MX-5-ös műszakilag elavult autó volna, egyszerűen csak még egy "másik" világban készült, és bármennyire is igyekeznek tartani vele a kor biztonsági előírásainak és divatirányzatainak lépését, akkor is egy 80-as évek végén tervezett retro modell marad. Valószínűleg ez lehet a siker titka is, hiszen napjaink szinte minden luxust kielégítő személyautó felhozatalán elkényelmesedett autós újságírói énem a teszt végére szemléletbeli változáson ment át.

Nosztalgiahullám

Mentségemre szolgáljon, hogy hosszú idő után ültem újra MX-5-ösben, és az autóról kialakult eszmei képem azonnal szertefoszlani látszott, amikor egy esős délutáni dugóban, csukott tetővel araszoltam: az autó a szokásosnál is szűkebbnek tűnt, kilátni alig lehetett valamit, az ülés és az üléspozíció pedig messze volt a tökéletestől. Mindezek tetejébe a háromküllős Nardi kormánykerék - emlékeimmel ellentétben - hatalmasnak tűnt az apró utastérben, és a kormányzást sem éreztem olyan sportosan közvetlennek, mint ahogy azt emlékeim sugallták. Másnap már a Nap is kisütött, de a fekete tető-bőrbelső kombináció tovább izzította a hangulatot: a tető fekete kioldó karjai annyira felforrósodtak, hogy csak enyhébb fokú égési sérülések árán tudtam nyitottá varázsolni az autót. A tetőmozgatási procedúra viszont továbbra is zseniálisan egyszerű, három villámgyors mozdulattal lehet nyitni-zárni az MX-5 tetejét. A fejtámlákkal egybeépített ülések is elfogadhatónak tűntek már ekkor, viszont méretet még mindig a japán férfi szabók vettek: a háttámlába csak a derekam közepéig fértem bele, így az oldaltámasztás nyújtó kagylósítás épp a lapockáimat nyomta. Persze az MX-5-ben teljesen más a vezetési pozíció, mint egy hétköznapi autóban: nagyon mélyen ülünk, ennek következtében nyújtottabb láb-egyenesebb derék kombináció a nyerő, főleg úgy, hogy a kormányt továbbra sem lehet állítani. Mindezek következtében a volán szinte az ölünkbe kerül, ami megszokást igényel, de néhány nap kitartó roadsterezéssel garantáltan megszokható. Az idei modellév újításainak egyike, a kor divatját követő ezüstszínű középkonzol borítás, a számomra legkedvesebb részlet azonban (szerencsére) változatlan maradt: a műszerfal öt, kerek számlapja, vaskos mutatóival igazi klasszikus, sportautós stílusban.

Vidámpark

A tartalomból:
Bemutató: Ford Focus II.
Menetpróba: Maserati Quattroporte
Teszt: Aprilia Pegaso 650 i.e.
Időszerű: Parkolási büntetések behajtása




Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!