25 éves az Audi quattro

Vágólapra másolva!
Idén ünnepli 25. születésnapját az Audi híres quattro-hajtáslánca. A negyedszázados évforduló alkalmából roadshow indul, hogy a vásárlók testközelből ismerkedhessenek meg az összkerékhajtás örömeivel.
Vágólapra másolva!

A 2005-ös esztendő a quattro 25. születésnapjának ünnepléséről szól az Audinál, a jubileumról egy korábbi cikkünkben már meg is emlékeztünk. Most csak röviden annyit, hogy az első Audi quattro az 1980. március 3-án megnyílt Genfi Autószalonon mutatkozott be, a fejlődés azóta is töretlen. 2001-ben például már egymilliomodik összkerekes autójukat adták el a németek, s azóta már a kétmilliós határon is túljutottak.

A technológia népszerűségét jól mutatja, hogy a Németországban 2004-ben értékesített 80 ezer 4x4-es modell közül 50 ezer volt Audi. Azt a bizonyos Svájcban bemutatott ős-quattrót egyébként egy 80-as Coupéból alakította ki a gyár, s eredetileg 400 darab eladásával számolt.

Aztán 1991-ig árulta, s összesen 11 584-től "szabadult meg": pedig bevezetésekor listaára nem kevesebb, mint 50 ezer márka volt, ez az inflációt és mindent összevetve hatalmas pénz volt akkor.

Az Audi pénteki sajtótájékoztatóján az újságírók részletesen megismerkedhettek a quattro-hajtáslánc minden műszaki finomságával, s számtalan négykarikás autót vihettek el tesztvezetni. Mi az idén bemutatott, már továbbfejlesztett quattro-hajtással szerelt, 420 lóerős RS4-est vittük el egy körre, 15 perces út ide vagy oda, az élményről inkább külön cikkben emlékeznénk meg.

Forrás: [origo]