Különleges Defender a Land Rovertől

Vágólapra másolva!
Hatvanadik születésnapja alkalmából a Land Rover elkészítette ikonikus modelljének új, minden eddiginél több kütyüvel telepakolt változatát. Az újítások ellenére a Defender SVX elsődleges szerepe még mindig az, hogy a falon is fel lehessen vele menni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

A hölgy nem szériatartozék

A szatén- és metálfekete fényezésű SVX-ből mind vászon-, mind keménytetős változat is készül. Sokat dob az autó megjelenésén a szép számú ezüstös karosszériaelem, mint a kocsin található Defender és SVX feliratok, a cső alakú küszöbök, vagy a modell új fényszóróit körülvevő részek is. A modell új ötküllős alufelniket, és LED hátsó lámpákat kapott. Természetesen a Defender belseje is számos újítást tartogat. Az utasok speciális Recaro ülésekben foglalhatnak helyet, az alumínium váltókar mellett pedig egy mélynyomós audiorendszer és egy új műholdas navigációs rendszer teszik hivatottak igazán különlegessé tenni a modellt.

Az autóból mindössze 200 darabot készít majd a Land Rover. A cég Nagy-Britanniában 140 darab kétüléses puhatetős és 60 darab négyüléses keménytetős SVX-et készít majd el. Bár az autók árát még nem közölték, a gyártás valamikor jövő tavasszal indulhat meg, az új tulajdonosok pedig nyár elején vezethetik először speciális Defenderjüket.