"Vigyáz míg állsz táskád kilopják"! - Hős utcai anziksz

Budapest X. kerületében, a Hungária körút és a Pongrác út között húzódik a Hős utcának körülbelül a fele. A gázosabbik fele. Mármint akkor gázos, ha autóval járunk erre, mégpedig nem amerikai katonai Hummerrel.

A Hős utca ideális összekötő kapocs a Hungária körút és a Pongrác út között, a dél-pesti kerületek felől a körút bedugulása esetén ezen az útvonalon viszonylag gyorsan eljuthatunk a Puskás Ferenc Stadion magasságáig és vissza. Menekülő útvonal részeként persze nagy forgalmú is tud lenni, de ezt legfeljebb a normális mértékben kell érteni, és nem is állandóan. Hetente többször arra közlekedve mindig elégedetten spórolok a percekkel. A Hős utca átmenő forgalmát nem sűríti tömegközlekedés, lakóházak és járdák csak az egyik oldalon vannak, a túloldali telek végig betonkerítéssel védett, mögötte a Nemzetvédelmi Egyetem tömbje fekszik. Tehát még a gyalogos forgalom sem lassítja a haladást, hiszen a lakóházak felől nincs hová átszaladgálni az úttesten. Egy-két, khm, járókelőre azért nem árt odafigyelni...

A délutáni csúcsforgalomban kanyarodom a Hungária felől a Hősre, tempósan végig az utcán, majd a Pongrác úti kereszteződésnél stoptábla fogja meg a kocsisort. Lassan gurulunk, a Pongrácon nagy a forgalom, időnként tud egy-egy kocsi innen rákanyarodni. A gurulásban látom, hogy egy alak fut elő valahonnan, és nagyon gyorsan rohan a járdán előre, a kereszteződés felé. Aztán eltűnik szem elől, a sorhoz ugrik, majd egy pillanat múlva kétszer olyan gyorsan fut vissza, be a házak közé. Kész. Összesen kb. tizenöt másodpercig volt szem előtt. Ja, és visszafelé egy táskát szorított a kezében.

Mire visszafelé fut, addigra felmérem a helyzetet: rablás! Gyorsan felugratok a padkára, a nyúl éppen akkor ér oda, de már nem tud megállni. A motorháztetőn landol, de annak már mindegy, nyáron a jég verte el. A srác leesik, majd rögtön felugrik, de én pont az arcába vágva kicsapom az ajtót, kipattanok, és egy suto-ucsival (kézélütés) végleg a betonra gyógyítom a tagot. A táskát éppen kiveszem elernyedt ujjai közül, amikor a riadt kárvallott odaér, és nem győz hálálkodni. Én csak kézzel intek, hogy oké, nekem ez mindennapos, miközben másik kézzel mobilozok a zsaruknak. Fél perc múlva ott a járőr.

Körülbelül ez történhetett. A lassan a stoptábla felé guruló kocsisor mellett a járdán lépegetve a rabló be-benézeget az autókba, és kiszúrja, hogy melyik ülésen van valami elemelhető cucc. Ha azt is fel tudja mérni, hogy az ajtó nyitva van-e, nyert ügye van, hiszen az anyósülés felőli oldalt feltépni, a holmit kikapni csak egy pillanat kérdése. Az autós nem tud utána futni, hiszen a reagáláson túl a kocsit el- és otthagyni is annyi időbe telik, hogy addig kétsaroknyit fut a tolvaj. Ráadásul ő valószínűleg ismeri a terepet, míg az autós inkább csak bentről látta eddig a Hőst. Eleve vesztes helyzet.