Prémium úton! - Ford Mondeo

Vágólapra másolva!
Az új Mondeo kipróbálása után felmerül, hogy lassan nem lesz értelme prémium autókról beszélni. Méretei és tulajdonságai alapján ugyanis felveszi a versenyt jó néhány többre taksált vetélytárssal.
Vágólapra másolva!

Fotó: Pályi Zsófia [origo]


Már innen is impozánsak a méretei, alulról súrolja a nagyobb kategóriát

Régóta foglalkoztat, vajon honnan kezdődhet egy prémium autó, milyen definíció alapján határozhatjuk ezt meg. Van egyáltalán erre valami konkrétum? Nem hiszem, mint ahogy azt sem, hogy manapság éles határvonalakat kell megállapítani.

A Ford olyat tett, amit már más márkák is korábban. Az új Mondeo annyira jól sikerült, hogy elgondolkoztató választás lehet egy prémium limuzinnal szemben. Persze a Mercedes-, BMW-, Audi- vagy éppen Lexus-fanok ilyenkor elrettennek, de aki túl tud jutni ezen a szigorúan márkaimidzsre épülő nézeten, annak érdekes választás lehet a Mondeo. Egyáltalán miért egyértelmű az, hogy amit az említett cégek kihoznak, az mind jó, fenomenális, kihagyhatatlan vásár? Ez annyira lehetetlen, amennyire biztosak lehetünk abban, hogy van olyan Corolla, amelyik nem indul be. A különböző márkák számukra kedvező, hibás, egyoldalúan elferdített képeket mutatnak magukból, miközben a bakikat ügyesen elfedi. Senki ne higgye, hogy ez a prémiumcsoport elleni összeesküvés egy része, ugyanakkor érdemes kitérni néhány dologra.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]


Méretei és tulajdonságai alapján felkapott céges autó vállhat belőle

A Toyota a Land Cruiser nagy változatát Lexus néven is árulja, sőt az Avensist bizonyos piacokon szintén Lexusként forgalmazzák. A Nissan Infiniti néven árulta a Maximát, de ugyanígy célszerű arra is odafigyelni, hogy nem egy Honda modell Acura néven fut Amerikában. Kint prémium autónak számítanak, itthon nem. De ugyanígy nézhetnénk az amerikai sikermodelleket, amelyek közül a Jeep Grand Cherokee egy időben a menő vállalkozók autója volt, miközben kint az életrevaló családanyák a gyereket hordják vele oviba. Most akkor mi is a prémium?

Ezt a kérdést csak azért kellett feszegetni, mert az új Mondeo már tudása alapján megérett arra, hogy a prémium kategória tagja lehessen. Ha nem a Ford Sierra szellemi örököse lenne, hanem, mondjuk, a Lexus IS-é, bizonyára annak is tartanák, igaz, akkor még lenne egy-két igény vele szemben. Nagy szentségtörés, de a Mondeo okot adott rá.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]


A Volvótól kölcsönvett öthengeres motor. Kifinomult járásával kellemes választás

Ez az autó nagyon kifinomult lett, főleg a tesztautóban duruzsoló öthengeres erőforrással. Már az is vicces, hogy ez valójában egy Volvo motor, anno a svédek nagyobb modelljeiben mutatkozott be, igaz, most már a kis C30-as is kapható vele. Az erőforrása alapján tehát máris prémiumjelölt, de ez még nem minden. A 2,5-ös motor nagyon finom járású, az öt henger tökéletesen teszi a dolgát, nem mellesleg a hangja is gyönyörű, igaz, amennyire lehet, elnyomták. 220 lóerős teljesítménye mellett az egyenletes nyomatékleadás a figyelemre méltó, az autó alul-felül egyaránt kiválóan megy. Sportos használatra mégse biztat, bár minden képessége megvan hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!