Már 2008 őszén bemutatja új modellpalettájának első fejezetét a Chevrolet. Októberben érkezik ugyanis az új Lacetti (lent), amelyet a Párizsi Autószalonon lepleznek majd le.
Később, 2009 év végén érkezik egy ötajtós kompakt, amely a következő generációs Opel Astrával osztozik majd közös padlólemezen. A legkisebb autó sem marad ki a sorozatból, ugyanis a Spark - amelyet egyes piacokon továbbra is Matizként árulnak -, szintén teljesen megújul, és a 2007-ben bemutatott Beat koncepciótól kölcsönzi majd friss és sportos vonalvezetését.
A Chevrolet egy kompakt egyterű bemutatását is tervezi, az új modell a következő Opel Merivával és Zafirával osztozik majd közös alapokon, és valószínű, hogy a Captiva mellé hamarosan újabb 4x4-es csatlakozik majd.
A következő két-három esztendő során leváltják az Aveót is, amelyhez elsőként egy kis lökettérfogatú, valószínűleg 1,3-1,4 literes dízel egységet társítanak majd. A Chevrolet sem maradhat ki az alternatív hajtású modellt kínáló márkák sorából, hiszen 2012-ig terveznek megvalósítani a Volt-program keretében egy sorozatgyártású dízel-elektromos hibridet, amelyet elsőként az Egyesült Államokban kezdenének forgalmazni.