A szigorítás óta potyognak a rendszámok

Vágólapra másolva!
Az objektív felelősség májusi bevezetése után jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik rendszám nélkül autózva próbálják kikerülni a felelősségre vonást. A rendőrség egyelőre nem sokat tehet, egy új javaslat azonban a forgalmi elvételével büntetné a tábla hiányát. A szlovák rendszámmal közlekedők pedig adó- és vámellenőrzésre számíthatnak. 
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI / Füzesi Ferenc


Gyorshajtóknak megéri levenniük az első rendszámtáblát, a büntetési tétel így jóval alacsonyabb. Kivéve, ha sikerül bizonyítani a szándékosságot - akkor három év börtön is járhat érte


"Hogyhogy mivel? Azzal, hogy jé, úgy látszik leesett, amikor leálltam a magas járdaszegélyről" - mondja egy rendszeresen a megengedettnél gyorsabban hajtó autós - ezzel menti ki magát, ha egy rendőr rákérdez, mégis hova tűnt a rendszám nem is olyan régen vásárolt autójáról. És ezzel nincs is egyedül: az üzembentartókat büntető objektív felelősség májusi bevezetése óta jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik a felesleges fejfájást elkerülendő inkább "elveszítik" rendszámukat, így nem kell aggódniuk, ha a kelleténél kicsit tempósabban hajtanak lakott területen, vagy éppen azon kívül.

Elég csak kiállni egy nagyobb kereszteződésbe vagy szemlélődni egy forgalmas út felett átívelő felüljáróról, garantáltan több rendszám nélküli autó fog szembejönni. Hiteles mérést nehéz készíteni a kérdéssel kapcsolatban, mindenesetre mi láttunk olyat, hogy kétszáz autóból - precízen számolva - tíznek hiányzott az első rendszámtáblája. Az adat nyilván nem reprezentatív, száz autóra vetítve ráadásul "csak" ötszázalékos rátát jelent, bár ez pont öt százalékkal rosszabb annál, mint amit a jogszabályok megkövetelnek.

Hiába azonban a sok előírás, sokaknak igenis jó üzlet a rendszám nélküli autókázás. Budapesten (és az egész országban) eleve annyi autó van, hogy az átlagsofőr szökőévenként egyszer botlik bele közúti ellenőrzésbe, a lebukás veszélye így meglehetősen kicsi. De nagy baj akkor sincs, ha netán mégis belefut valaki egy rendőrbe, a helyszíni bírság maximális tétele húszezer forint, különösen kirívó esetben pedig harmincezer forint lehet a büntetés.

Forrás: MTI / Mihádák Zoltán


Ezért a trükközés: a traffipaxok általában szemből mérnek. Mindkét rendszámot ritkán szerelik le a gyorshajtó autótulajdonosok, az már nagyon gyanús


A szigorítás óta azonban 50 km/órás (és az alatti) sebességkorlátozású szakaszokon már harminc százalékos gyorshajtásért jár a 30 ezer forintos bírság, a százszázalékos túllépés (vagyis városban százas tempó) tarifája pedig már 130 ezer forint. Ennek fényében érthető, hogy az utóbbi időkben miért csökkent le vészesen a követési távolság az autók között, és miért olyan sok a lepotyogott rendszám.

Az autósok részéről elhangzó sablonszövegeket megelégelve a BRFK júniusban úgy döntött, összehangolt akciót tart a rendszám nélkül autózók kiszűrésére, a rendőrség így próbálta tudatosítani, hogy a tábla nélküli autózásért bizony büntetés jár. A BRFK-tól megkérdeztük, milyen eredménnyel zárult az razzia, mire a következő választ kaptuk: "A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendszeresen tart közlekedésrendészeti akciókat, melynek keretében fokozott figyelmet fordít a rendszám nélkül közlekedő gépjárművek kiszűrésére. A legutóbbi ellenőrzés során a rendőrök 96 esetben szabtak ki helyszíni bírságot összesen 782 000 Ft értékben és húsz esetben tettek feljelentést." Számoljunk kicsit: ez átlagosan 8146 forintos büntetés - nevetségesen alacsony összeg az objektív felelősség tarifáihoz képest.

A rendszám kötelező!

Forrás: MTI / H. Szabó Sándor


Kötelező - de nem a képen látható mopedautóra, amely a KRESZ szerint segédmotoros kerékpár. Végsebessége közelében is legfeljebb lakó-pihenő övezetben képes gyorshajtásra, autópályára fel sem hajthat


A KRESZ ötödik paragrafusának első bekezdése előírja, hogy "a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van". Maga a KRESZ nem részletezi a kérdést, a rendszám elhelyezéséről így egy viszonylag régi jogszabály, a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet "a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről" rendelkezik. Ez többek között kimondja, hogy: "27. § (1) A jármű - az e célra kialakított helyre - a jogszabályban előírt hatósági jelzést feltüntető táblát (rendszámtábla, azonosítási tábla) kell felszerelni." A szó szerinti idézet kapcsán most tekintsünk el attól, hogy a mondat nem teljesen felel meg a magyar nyelvtan szabályainak, inkább nézzük meg azt, mit mond a jogszabály a rendszám elhelyezéséről. "28. § (1) A gépjárművet, a mezőgazdasági vontatót, a lassú járművet és a pótkocsit úgy kell kialakítani, hogy arra a hatósági jelzés - a (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseknek megfelelően - felszerelhető legyen.

(2) A hatósági jelzést, illetőleg annak tartószerkezetét a lassú járműre elöl, az oldalkocsi nélküli motorkerékpárra és a pótkocsira hátul, a többi gépjárműre és a mezőgazdasági vontatóra elöl és hátul, a jármű hosszirányú függőleges felezősíkjában, vagy attól balra, oldalkocsis motorkerékpárra elöl az oldalkocsin, hátul a motorkerékpáron úgy kell elhelyezni, hogy a hatósági jelzés síkja a jármű hossztengelyére merőleges és megközelítően függőleges helyzetű legyen, a járművön túl ne nyúljon, legalsó pontja az úttest szintjétől legalább 0,30 méter, legfelső pontja az úttest szintjétől legfeljebb 1,50 méter magasságban és olyan helyen legyen, ahol könnyen leolvasható."

A jogszabályi előírások tehát pontosan meghatározzák a rendszám "viselésének" követelményeit, az intézkedő rendőrök így nem csupán azt kérhetik számon, ha nincs tábla, akár még mérőszalaggal is nekiállhatnának az ellenőrzésnek. Még jó, hogy nem teszik.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!