A Pénzügyminisztérium szerint "jelentős vagyoni értéket képviselnek" a 170 lóerő feletti autók. Az alábbi hirdetés szerint egy öreg Opel is tartozhat ebbe a kategóriába
(képünk illusztráció)
"1990-es Opel Omega eladó. 263 ezer kilométert futott, kaszni szép állapotban, motor felújításra szorul. Kopó alkatrészek már lassan cserések. Az ár minimálisan alkuképes. Ár: 445 ezer forint" - mindez egy online apróhirdetésben olvasható. Képeket nem mellékeltek a kocsiról, talán nem véletlenül. A hasonló évjáratú és futásteljesítményű húsz év körüli Omegák fotói meg a felújításra váró motor alapján feltételezhető, hogy eléggé leharcolt példányról van szó.
A Pénzügyminisztérium (PM) szerint ugyanakkor - ne szépítsük - ez a hosszú életre már nem számító kocsi olyan vagyontárgy, amely után a teljesítményadón túl is fizetni kell. A nemrég elfogadott vagyonadó-törvény személyautókra vonatkozó része ugyanis figyelmen kívül hagyja a megadóztatott autók állapotát, és ami a legmeglepőbb, az ebből következő értékét. Kizárólag a kilowattban megadott teljesítményt veszi az adó kiszámításának alapjául.
"Jelentős vagyoni érték"
"A nagyteljesítményű személygépkocsik jelentős vagyoni értéket képviselnek. A nagy értékű vagyontárgyak adója (nért) abból indul ki, hogy a nagyobb értékű vagyontárgyak tulajdonosai tehetősebbek, jobban hozzá tudnak járulni a társadalmi közös kiadások fedezetéhez" - érvelt a minisztérium az [origo] kérdésére a törvény mellett.
Az Audi Q7 mellett a Mondeo is jelentős vagyontárgy - legalábbis a PM szerint
A nemrég elfogadott jogszabály szerint a 125 kW teljesítményt (azaz 170 lóerőt) elérő autók után a tulajdonosaik évente egy meghatározott összegű adót kénytelenek lesznek fizetni, bármennyit is ér a jármű. A 125 és 175 kW (170-238 lóerő) közötti motorteljesítményű kocsiknál a járművek teljesítményadójának a kétszeresét, 176 és 200 kilowatt (239-272 lóerő) között a két és félszeresét, 200 kW felett pedig a háromszorosát kell majd fizetni, az összegből viszont levonandó az éves teljesítményadó összege (elkerülve a kettős adóztatást).
A vagyonadó alapja tehát az a teljesítményadó, amelyet minden egyes jármű után ma is fizetni kell, és amelynek a 2010-től hatályos összegét nemrég emelte meg a parlament. A 0-3 éves kocsik teljesítményadója 345 Ft/kW lesz jövőre (idén még 300 Ft), a 4-7 éveseké 300 Ft/kW (idén 260 Ft), a 8-11 éveseké 230 Ft/kW (idén 200 Ft), a 12-15 éveseké 185 Ft/kW, e felett pedig 140 Ft/kW (idén 120 Ft).
Vagyonadó az Opeltől az Aston Martinig
Hogy ne kelljen számológéppel bajlódni, az egyszerűség kedvéért összegyűjtöttünk egy táblázatba másféltucat autót, csupa olyat, amely után fizetni kell jövőre. Legfölül öreg, szinte értéktelen járművek vannak, aztán általunk átlagautónak gondolt járműveket sorakoztatunk, míg legalul egyértelműen a luxus világát alkotó szuperkocsikat. Feltüntettük a kocsik évjáratát, teljesítményét, az idei és jövő évi teljesítményadóját, emellett az árukat, valamint természetesen a jövőre fizetendő vagyonadót is.
Modell, évjárat | Teljesítmény | Telj. adó idén | Telj. adó 2010. jan. 1-jétől | Vagyonadó 2010. jan. 1-jétől | Ár | Vagyon-adó az ár százalé-kában |
Alfa Romeo 164 3.0 (1990) | 132 kW, 180 LE | 15.600 Ft | 18.200 Ft | 36.400 Ft | 219 ezer Ft | 16,62% |
Opel Omega 3.0i (1990) | 130 kW, 177 LE | 15.600 Ft | 18.200 Ft | 36.400 Ft | 445 ezer Ft | 8,17% |
Mitsubishi Sigma 3.0 (1993) | 130 kW, 177 LE | 15.600 Ft | 18.200 Ft | 36.400 Ft | 480 ezer Ft | 7,58% |
BMW 750iL (1989) | 220 kW, 299 LE | 26.400 Ft | 30.800 Ft | 92.400 Ft | 729 ezer Ft | 12,67% |
Audi A4 2.8 (1995) | 128 kW, 174 LE | 20.480 Ft | 23.680 Ft | 47.360 Ft | 1 millió Ft | 4,73% |
Volvo S80 T6 (1998) | 200 kW, 272 LE | 40.000 Ft | 46.000 Ft | 115.000 Ft | 1,35 millió Ft | 8,51% |
Honda Legend 3.5 (2002) | 153 kW, 208 LE | 39.780 Ft | 45.900 Ft | 91.800 Ft | 2,59 millió Ft | 3,54% |
Volkswagen Passat Variant 2.5 TDI (2005) | 132 kW, 180 LE | 39.600 Ft | 45.540 Ft | 91.080 Ft | 3,59 millió Ft | 2,55% |
Subaru Impreza WRX STI (2005) | 220 kW, 299 LE | 57.220 Ft | 66.000 Ft | 198.000 Ft | 4,65 millió Ft | 4,25% |
Peugeot 207 RC (új) | 129 kW, 175 LE | 38.700 Ft | 44.505 Ft | 89.010 Ft | 5,35 millió Ft | 1,66% |
Kia Sorento 2.5 CRDi (új) | 125 kW, 170 LE | 37.500 Ft | 43.125 Ft | 86.250 Ft | 6,5 millió Ft, akciós ár | 1,32% |
Renault Laguna GT 2.0 dCi (új) | 132 kW, 180 LE | 39.300 Ft | 45.195 Ft | 90.390 Ft | 7,59 millió Ft, akciós ár | 1,19% |
Hyundai H1-Tour 2.5CRDi HP (új) | 125 kW, 170 LE | 37.500 Ft | 43.125 Ft | 86.250 Ft | 7,149 millió Ft | 1,2% |
Ford Mondeo 2.2 TDCi (új) | 129 kW, 175 LE | 38.700 Ft | 44.505 Ft | 89.010 Ft | 8,3 millió Ft | 1,07% |
Audi A4 2.0 TDI (új) | 125 kW, 170 LE | 37.500 Ft | 43.125 Ft | 86.250 Ft | 10,06 millió Ft | 0,85% |
Lexus LS 600h (új) | 290 kW, 395 LE | 87.000 Ft | 100.050 Ft | 150.075 Ft | 26,6 millió Ft | 0,06% |
Aston Martin Vantage V8 (2006) | 283 kW, 385 LE | 84.900 Ft | 97.635 Ft | 292.905 Ft | 28 millió Ft | 1,04% |
Arra a kérdésre, hogy miért hagyták figyelmen kívül a vagyonadó megállapításánál a jármű értékét, a tárca azt felelte, hogy "az adót az adózónak kell bevallania, azonban a gépjárművek esetén (azok rendkívül sokfélesége és állaguk jelentős eltérése miatt) nehéz az érték meghatározása." De miért nem használja a PM is - például a VPOP-hoz hasonlóan - az Európában általánosan elfogadott Eurotax-árakat? "Az Eurotax adatbázis a magánszemélyek számára nem elérhető (fizetni kell a hozzáféréshez). A VPOP sem teheti közzé az Euortax adatbázist, hiszen ezzel jogsértést követne el" - szól a válasz.
Hibridek és nagycsaládosok előnyben Több tulajdonosi réteg számára kedvezményt is biztosít a vagyonadóról szóló törvény. A befizetendő összeg felét kell csak átutalni az APEH részére a hibridek gazdáinak, úgy, hogy a kedvezményezett kocsi lehet akár egy 30 milliós Lexus is (lásd erről a táblázatunkat). Ugyanígy feleződik a kizárólag elektromos hajtású személygépkocsik vagyonadója is - tegyük hozzá, ebből jelenleg csupán 68 darab rendelkezik magyar forgalmival. Szintén ötvenszázalékos kedvezményt kapnak - kizárólag egyetlen autóra - a háromgyermekes családok, vagy a három kiskorút nevelő szülők. Semmit nem kell ugyanakkor fizetni az egyházaknak, az önkormányzatoknak és az állami szerveknek a tulajdonukban lévő nagyteljesítményű autók után. |