Méltatlan születésnap - Alfa-centenárium és -találkozó

Egyszerre három funkciót is be kellett töltenie a komáromi Alfa Citynek. Találkozónak jó, centenáriumnak szégyenteljes, Giulietta-bemutatónak bazári volt.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Típusok szerint parkoltatták az autókat, az újabbakból sok tucat sorakozott

Menjünk Alfával - mondta egy jó barátom. A gondolat viszonylag logikusnak tűnt - a szombati Alfa-találkozóról beszélgettünk, neki pedig van néhány Alfája -, de az mégiscsak mesébe illő, hogy az embert egy tiszta, megtankolt, 1975-ös Alfa GT Veloce 2000 várja járó motorral, hogy kis, ám annál feltűnőbb konvojban (egy 2600 Berlinával és egy másik GT-vel) igazán stílusosan érkezhessünk a komáromi monostori erődbe - persze nem a legrövidebb, hanem a legszebb és legélvezetesebb útvonalon.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Nehéz kérdés, melyik a legszebb Alfa. A Montreal biztosan esélyes a címre

Így aztán már a parkoláskor a számomra legizgalmasabb területre, a többi GT, egy Montreal, néhány Alfasud és a más, műanyagkor előtti Alfák mellé irányítottak, néhány Maserati és pár érthetetlen módon odakeveredett autó, például egy széttuningolt narancssárga Punto és egy értelmezhetetlen, koporsóval és csontvázzal felszerelt Lancia közelébe. Magunk mögött hagytuk a jöttünkre összesereglett embereket és a Berlina fogyasztására és száguldási képességére vonatkozó kérdéseiket, hogy körülnézhessünk a perzselő napsütésben felsorakozó kocsik között.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Nehéz lehetett autóban ülve elviselni a hőséget

Ha a sok autót, sok embert, programokat és esőmentességet tekintjük egy jól sikerült autós találkozó alapjának, akkor igazán remeknek nevezhetjük az Alfa Cityt. A meghívó több mint ezer autót ígért, amit nem ellenőriztem ugyan, de teljesen hihető a dolog. A szervezők igyekeztek típusonként felsorakoztatni a kocsikat, így használtautó-telepnyi mennyiségben álltak egymás mellett egy-egy típuscsalád darabjai, ami egyfelől logikus döntés, másrészt viszont nehéz indokot találni, miért menjen az ember a horizont végéig érő 159-esek utolsó darabjáig, miután már tizenöt mellett elsétált. Egy egész napos autós-családi programhoz kell még gumifüstölés, autóklubos borulás-szimulátor, gyerekjátszóház, mászófal, büfék - volt minden.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

156-os extra felszereltséggel

Ez a rendezvény viszont jóval több volt márkatalálkozónál. Idén százéves az Alfa Romeo, a cég pedig úgy gondolta, ennél több alfást ritkán találni egy helyen, ezért itt tartja a centenáriumi ünnepséget. Nyilván sokféleképpen meg lehet emlékezni egy autómárka ilyen kerek évfordulójáról, de az nyilvánvaló, hogy fel kell sorakoztatni egymás mellé legalább a cég meghatározó modelljeit. Hát, a legalaposabb szemlélő is legfeljebb azt állapíthatta meg, hogy a hatvanas években már készültek Alfák, de erre is csak az oldtimer-parkolóban lődörögve jöhetett rá, ahol sem típusismertetők, sem sorrendbe állítás nem segített a márka valóban dicső múltjára emlékezésben. Magyarországon is sok szép régi Alfa van, háború előtti is akad, márkafanatikus tulajdonosokkal - szégyen, hogy nem sikerült legalább nyolc-tíz autót tisztességesen, tájékoztató táblákkal kiállítani.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Az első pillantás a magyar közönségre

Ez a rendezvény azonban még márkatalálkozós születésnapnál is több volt: itt tartották az új Giulietta itthoni premierjét is (a nemzetköziről már írtunk korábban). A fentiek után kár megkérdezni, hoztak-e akár egy darabot az 1964-ben megjelent régi Giuliettából, de azt már inkább érdemes firtatni, vajon mit gondol az Alfa az újról. A színpadi műsorvezetést vállaló Rákóczi Ferenc biztosan valami furcsát, mert többször torkaszakadtából kiáltotta, hogy sok éve vár a világ a kocsira, ami csak akkor pontos kijelentés, ha az Alfa vezérkarát és befektetőit tekintjük a világnak, akiknek sokba lesz, ha a 147-es utódja nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Rákóczi furcsa szemléletét jelezte az Alfa hangulatához illőként felkonferált párperces komolyzenei időhúzás is, amelyhez hasonlót utoljára ravatalozáson hallottam. Utánuk ismét Rákóczi lépett a színpadra, szintén az Alfa stílusához kevéssé méltó módon próbálta az övéhez hasonló artikulátlan üvöltésre bírni a tömeget (közben azért vicces is volt, mert a közönség bátortalan és kánonban előadott giuliettázására azt mondta, hogy akkor inkább be sem mutatják a kocsit), majd amikor már mindenki nagyon izgatott volt, akkor...

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Hangulatfelelősök: Bebe és Rákóczi Ferenc

Színpadra lépett Vágó Bernadett és Dolhai Attila. A körülöttem állók reakcióiból úgy tűnik, kicsi az alfások és a musical-színészek ismerőinek közös halmaza, de türelemmel viselték a rendezvénytől kissé idegen dalt. Majd a következőt is, miközben a mögöttük lévő, a Giulietta színpadra érkezésének helyét takaró leplen átszűrődő fényben jól látszott, nem csak az énekesek, hanem a leplet a helyén tartani próbáló lányok is komoly erőfeszítést végeznek.

Fotó: Féjja Zsolt [origo]

Beülni nem lehetett, de egy későbbi tesztvezetésre fogadták a regisztrációkat

És végre... néhány újabb Rákóczi-kiáltás közepette begurult egy fehér Giulietta, balról érkezett egy fekete, jobbról egy piros, ebben a sorrendben Bebe, Csonka András és Kálloy-Molnár Péter szállt ki belőlük. A műsorvezető egymondatos jellemzésre kérte őket, hosszú órák óta elhangzott az első humoros megjegyzés a színpadon Kálloy-Molnár szájából, aki szerint "kézifékkel nehezen indul" (Bebétől egy "tökéletes", Csonka Picitől egy "szerelem első látásra" futotta). A tömeg körbevette az autókat, amelyekbe beülni nem lehetett, mi pedig autóink majd Budapest felé vettük az irányt.