A Ford is kiszáll a WRC-ből

ford fiesta wrc
Vágólapra másolva!
A Mini után a Ford is bejelentette, hogy 2013-tól nem indít gyári csapatot a rali-világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A Mini múlt pénteken jelentette be a gyári rali program leállítását, és három nappal később, hétfőn követte őket a Ford is. Mindkét vállalat a nehéz gazdasági helyzet miatt döntött így.

"A Fordnak hosszú és büszke történelme van a WRC-ben, ez nem volt egy könnyű döntés" - nyilatkozta Roelent da Waard, a Ford Europe marketing és értékesítési igazgatóhelyettese. "Most azonban úgy döntöttünk, hogy jobb lesz a cégnek és a Ford márkának, ha csökkenti a kötelezettségvállalását a WRC-ben és más területekre csoportosítjuk át a forrásainkat."

1997-ben a privát M-Sport csapatot választotta a Ford partnerül, azóta a Malcolm Wilson vezette alakulat versenyeztette a Ford gyári versenyautóit a rali-világbajnokságon. 16 év alatt két konstruktőri világbajnoki címet (2006, 2007) és 52 futamgyőzelmet szereztek, a csapat versenyzői között olyan nagy nevek voltak, mint Colin McRae, Carlos Sainz, Francios Delecour, Marcus Grönholm vagy a még aktív pilóták közül Jari-Matti Latvala, Mikko Hirvonen vagy Petter Solberg. Hozzájárulhatott a gyár döntéséhez, hogy az egyéni világbajnoki cím egyszer sem jött össze ebben az időszakban, főleg Sébastien Loeb és a Citroen dominanciája miatt.

Forrás: AFP

A Ford jelenleg tárgyalásokat folytat az M-Sporttal arról, hogy milyen formában folytatódhat az együttműködésük. A brit csapat jövőre is részt akar venni a világbajnokságon a Fiesta WRC-vel, a 2013-as autót már régóta fejlesztik, a Fordtól technikai jellegű támogatást szeretnének.

"Most az élvez prioritást, hogy eldöntsük, hogyan és mely bajnokságokban veszünk részt 2013-ban. Ezután megvizsgálhatjuk a lehetőségeinket, és eldöntjük, hogy melyik lenne a helyes irány a jövőre nézve" - nyilatkozta hétfőn Malcolm Wilson. "Az a szándékom, hogy folytatjuk a harcot a szakasz- és raligyőzelmekért a következő versenyeken a Fordnak, és folytatni akarjuk a Fiesta WRC idén márciusban elkezdett továbbfejlesztését a 2013-as szezonra."

"Folytatni fogjuk a Ford Racingnél dolgozó kollégákkal közösen a Fiesta R5 fejlesztését is, hogy elkészüljön 2013 márciusára, de az R2-es autón is dolgozunk, amely a jövőben is alapot jelent majd a nemzeti és regionális bajnokságok tehetségkutató programjainak."

"Az M-Sport nagyon büszke a Forddal közös történelmére 1997 óta. 208-szor végeztünk a dobogón, 156-szor szereztünk pontot és 52-szer nyertünk 225 rajtból. Köszöntet szeretnék mondani a Ford Europe-nak a szenvedélyes támogatásukért és azért, hogy hittek a csapatban az elmúlt 16 évben" - tette hozzá a csapatfőnök ex-versenyző.

Forrás: AFP

A tavaly érkezett Mini pénteken jelentette be, hogy jövőre már nem lesz gyári csapata a rali-világbajnokságon. A WRC team Mini Portugal jövője így kérdésessé vált, a versenyzőknek, Chris Atkinsonnak és Paulo Nobrének is valószínűleg új állás után kell néznie.

A Mini tavaly a Prodrive csapattal közösen szállt be a BMW-hez tartozó márka a rali-világbajnokságba a Mini Countryman WRC-vel. Aztán megromlott a viszony a gyár és az autó fejlesztéséért és versenyeztetésért felelős csapat között, a Mini ezért időközben új partnert választott magának, a WRC team Mini Portugalt. A váltás óta az eredmények is elmaradtak, holott korábban ígéretes volt az autó teljesítménye, Dani Sordo háromszor is dobogóra állhatott vele. A gyári Mini már idén is csak azért vett részt az összes futamon, mert az FIA homologizációs előírásai erre kötelezték. Dr Key Segler, a Mini üzleti koordinációért és márka menedzsmentért felelős senior igazgatóhelyettese a visszavonulás mellett azt is bejelentette, hogy gyár szívesen látná, ha privát csapatok tovább versenyeznének a Mini Countryman WRC-vel, és az 1,6-os turbómotor fejlesztését is biztosan folytatni fogják a Prodrive-vel közösen.

Jövőre csak a Citroen és az új belépő Volkswagen indít majd gyári csapatot a WRC-ben a Hyundai mellett, de a koreaiak csak pár versenyen állnak majd rajthoz, hogy felkészüljenek első teljes szezonjukra, amely 2014-ben lesz. A Citroen addigra valószínűleg kiszáll a sorozatból, és a WTCC-ben folytatja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!