Drága és egészségtelen az elhanyagolt autóklíma

Autóklíma, légkondicionáló, klíma
Vágólapra másolva!
Sokan a kétévente kötelező karbantartást sem végeztetik el az autójuk klímáján, pedig a pollenszűrő cseréjére és a fertőtlenítésre ennél sűrűbben lenne szükség. A magára hagyott klíma sokat veszít a teljesítményéből, növelheti a fogyasztást és allergiás reakciókat okozhat.
Vágólapra másolva!

A tavasz közeledtével egyre gyakrabban van olyan meleg, hogy már a légkondiconáló berendezés használatára is szükség lehet az autókban. Sokan az első ilyen alkalommal rá sem döbbennek, hogy autójuk hónapok óta nem használt klímája nem megfelelő hatékonysággal üzemel, és arra sem gondolnak, hogy köhögésük hátterében a nem megfelelően karbantartott klímaberendezés áll.

Az autóklímás szakembereket oktató Kardos Béla is arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a klímákat elvileg kétévente kell karbantartani, de ezt sokan nem veszik figyelembe. Ekkor kellene a hűtőközeget ellenőrizni, utántölteni, és a szárítószűrő cseréje is kétévente esedékes. "Ezek nyitott rendszerek, nem olyan, mint egy átlagos otthoni hűtő. Éppen ezért hetente egyszer - télen is - be kell őket kapcsolni, hogy a hűtőközegben lévő olaj a tömítések kenéséről gondoskodhasson" - figyelmeztetett a szakértő. Amennyiben nem használják a légkondicionálót, akkor a hűtőközeg nem áramlik a rendszerben, így különböző tömítések kiszáradnak, repedeznek. Ennek folyományaként a gáz fokozatosan elszivárog a rendszerből, amely a légkondicionáló hatékonyságát fokozatosan csökkenti, majd egy idő után már nem tudja a levegőt lehűteni.

Bár elég drasztikus javaslat, de az autóklímák javításával is foglalkozó szakértő szerint a poros, városi környezetben a pollenszűrő cseréje akár 5000 kilométerenként is megtörténhet, bár a gyártók inkább 8-10 ezres periódust ajánlanak. Ha a pollenszűrő eltömődik, akkor már nem képes átereszteni a megkívánt levegő mennyiségét, ami elsősorban a hatékonyságát csökkenti, de a koszos szűrőben allergiát, és légzőszervi megbetegségeket okozó gombák és baktériumok is megtelepedhetnek.

Lecserélik a klímahűtőkben használt gázt

Fokozottan környezetkárosító a jelenleg használt klímaberendezések hűtőközege (R-134a), ezért az autógyártók körülbelül két éve új fejlesztésébe kezdtek.

"Az új, R-1234yf közeg már az elődökhöz képest sokkal kevésbé szennyezi a környezetet, így 2011. január elsejétől csak olyan autó kaphat típusbizonyítványt, amely ilyen klímát használ. Ez teljesen más klímaberendezést követel, továbbá még problémát jelent, hogy ez a gáz az elődnél tűzveszélyesebb. Ez a frontális karamboloknál jelenthet gondot, hiszen ilyenkor a klímahűtő is sérülhet" - mutatott rá az új hűtőközeg egyik, a külföldi sajtó által is feszegetett gyengéjére Papp László, a Porsche Hungária műszaki oktatásvezetője.

A szakértő szerint eddig az is gondot jelentett, hogy egyetlen cég állítja elő ezt a gázt, de mostanra már felépítette gyártási kapacitását. "Korábban szó volt egy szén-dioxidos hűtőközegről is, de ezt annyira nagy nyomáson kellett volna tárolni, hogy valószínűleg emiatt végül elvetették ezt az irányt."


A szakember szerint a rendszer fertőtlenítését minden tavasszal érdemes elvégezni, bár az autók 90 százaléka nem a baktériumok és a gombák miatt büdös, hanem mert nem tud elfolyni a rendszerből kicsapodó pangó víz. Ezt általában vagy kisebb konstrukciós hiba, vagy az ürítő eldugulása okozza. "Sajnos az emberek rosszul használják a klímát, ezért van szükség a fertőtlenítésre. Ha mindenki az utazása vége előtt kikapcsolná a klímát, akkor el lehetne kerülni a gomba kialakulását. Ettől függetlenül az időszakos fertőtlenítés sem árt, erre kétféle megoldás létezik. Az első az egyszerűbb, hiszen egy speciális spray-t fújnak az elpárologtató felületre, a durvább megoldáshoz azonban szét kell szedni a teljes rendszert, így meg kell bontani a műszerfalat is. Általában ezt senki nem választja."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Tavasszal a klímahűtők lemosása is nagyon fontos, de nem csak azért, hogy lekerüljön róluk a teljesítményüket esetlegesen csökkentő kosz. "A mai autókban használt alumínium hűtők sérülékenyek, a téli só felhordása olyan károsodást okozhat, hogy kilyukadhatnak, ezért minél hamarabb meg kell tisztítani őket." Ha kilyukad a hűtő, a káros gáz azonnal elillan a környezetbe, nem fog működni a légkondicionáló.

Szabvány szerint a légkondicionálónak a motor alapjárata mellett 7 fokos levegőt kell befújnia a szellőző kettes fokozatán, de inkább 5 fok az átlag, egyes autók 3 fokos levegő befújására is képesek. Aki azt veszi észre, hogy a légkondicionálója a környezeti hőmérsékletnél csak alig hidegebb levegőt fúj be, annak érdemes felkeresnie egy szakszervizt.

Általában az autóklímás cégek 8000-10000 forint között végeznek egy teljes átvizsgálást, amelyben benne van a rendszer nyomástesztje, az új hűtőközeggel való feltöltés és a pollenszűrő cseréjének a munkadíja is. A pollenszűrő ára típusonként változó, de a legnépszerűbb modellekhez 2000-6000 forint között kapható, a rendszer fertötlenítését pedig 2500 forint körüli áron végzik el. Ha az egész műszerfalat le kell bontani, akkor ez az ár változhat. Az autóklíma utólagos beszerelésére viszont nagyon kevés céget találhatunk. Mint az korábbi, autóextrákkal foglalkozó cikkünkből kiderült, a klímaberendezés utólagos beszerelése nem nagy üzlet, nem lehet sokkal olcsóbban beszerezni, és a beszerelése is nehézkes.

Hasznos tanácsok a klíma karbantartására

- Egész évben (télen is) hetente egyszer-kétszer pár percre kapcsolja be a gépkocsi klímáját, mert a hűtőközegben lévő olaj gondoskodik a műanyag alkatrészek ápolásáról.
- Az utasteret sosem hűtsük a külső hőmérsékletnél 8-10 fokkal lejjebb, mert az emberei szervezet az ennél nagyobb hőmérséklet különbségeket nehezen viseli el. A meleg levegőre kiszállás, szédülést, fáradtságérzetet okozhat.
- Napon felhevült autóval indulás előtt járó motornál nyitott ablakokkal kell kiszellőztetni, ilyenkor már be lehet kapcsolni maximális erősségen a klímát, de később vissza kell venni az erősségét.
- Ne irányítsuk közvetlenül magunkra a hideg légáramlatot, mert ez megfázást, ízületi gyulladást okozhat.
- A légkondicionáló használata néhány lóerős teljesítményt vesz fel, ezért ilyenkor a kisebb motorral szerelt autók nem gyorsulnak olyan jól. Ha ilyen kis teljesítményű autóval országúton előzzünk, akkor a manőver idejére érdemes kikapcsolni a légkondicionálót.
- A klímák a levegőt is szárítják, ezért párátlanításra is jó őket használni. De az utastér levegőjét is kiszárítják, ezért az utasoknak érdemes több folyadékot inni.
- Döntően külső levegő befújással használja klímaberendezését! Belső levegőkeringetésre csak indokolt esetben (pl. kellemetlen külső szag) kapcsolja a befújást és csak annyi időre, amíg szükséges!
- Bár a modern autóklímák már elég gyorsan le tudják hűteni az utasteret, ettől függetlenül nem hagyjuk tűző napon a parkoló autónkat, használjunk szélvédő takarót.
- Amennyiben nem akarunk állandóan izzó autóba beszállni, akkor a B-oszlop hátrefelé az autó lefóliázása is hasznos lehet. Ennek a költsége egy Golf méretű autó esetében 20-40 ezer forint között változhat, de cserébe sokkal kevesebbet kell klímázni, így a fólia ára néhány nyár alatt megtérülhet.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!