Kalapos királyok - Fiat 1200 Cabriolet Pininfarina (1962), Fiat 850 Sport Spider (1971)

Vágólapra másolva!
A hatvanas-hetvenes évek megfizethető álomautói voltak ezek az olasz kabriók, amelyek az évtizedek alatt semmit sem vesztettek a vonzerejükből, mert manapság is ugyanolyan alkalmassak csajozásra, mint annak idején.
Vágólapra másolva!

Ha lenne olyan cím az autóiparban, hogy "a kisautók nagymestere", akkor biztosan a Fiatnak járna. Az olasz vállalat az egész világot teleszórta jól használható, a maguk korában a motorizáció fejlődésére nagy hatással lévő kisméretű tömegmodellekkel. A Toppolinótól kezdve az 500-ason, majd a 600-ason át egészen a mai modellpalettáig mindig a legkisebbek között érte el a legnagyobb sikereit. És amiért külön dicséret illeti, főleg az öregautó mániások részéről: kisméretű, viszonylag csekély pénzért kínált különleges kiviteleket is előszeretettel küldött a rivaldafénybe. E bevezetőből már mindenki rájöhetett, hogy a cikkben Fiat modellről lesz szó, rögtön kettőről, amelyek ráadásul vászontetőt hordanak.

Az idősebb közülük az 1200-as, amelyet 1957-ben mutattak be. Bár ez a formán egyáltalán nem látszik, igen közeli rokonságban van a Fiat 1100-assal. Igaz, a négyajtós dobozszerű formájától olyan távol áll a Pininfarina műhelyben rajzolt kupé és kabrió, hogy fel sem lehet ismerni a közös alapokat. A Spider is hasonló cipőben jár, a 850 padlólemezére a Bertone stúdióban dolgozó fiatal tervező, Giorgetto Giugiaro álmodott a többi változattól teljesen elütő, motorcsónak szerű, lapos karosszériát 1965-ben.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Két stílus, két korszak, egy márka: jobbra a méregzöld 850 Spider, balra a visszafogott szürkére fényezett 1200-as. Az 1200-as Cabriolet orrkialakításával is különbözött az erősebb 1500-astól. A 850 Spider a 843 köbcentis motor mellett plexivel védett fényszóróival, babák nélküli lökhárítóival és más kialakítású irányjelzőivel is különbözött az 1968-ban megjelent Sport Spidertől

Sebők András garázsát díszíti ez a két nyitott modell, a szürke 1200-as 1962-ből való, tehát már nem az első, 1200 Transformable néven kiadott szériához tartozik. Egy hatalmas esőzésnek köszönhető, hogy most itt van. Néhány éve Svájc egyik hegyi településén olyan vihar tombolt, hogy utcák, házak, kertek kerültek víz alá. A Fiat is elázott, derékig állt a sáros, homokos lében. Fél évvel később bukkant fel az interneten, András lecsapott rá. A karosszéria jó állapotban volt, azzal nem akadt teendő. Ám ahová befolyt a víz - motor, váltó, csapágyak, tengelyek, futóművek, utastér - ott mindent szét kellett szedni, ki kellett takarítani, majd jöhetett a javítás és az új alkatrészek beszerzése. A tető is a kukában kötött ki, mert a nedvességtől megkeményedett és megrepedt. Az összeépítés után kapott még négy stílusos könnyűfém felnit és egy új tetőt, s azóta megbízhatóan üzemel.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Amerikából, fillérekért érkeztek a vadonatúj viniltetők, a hátsó szélvédő rugalmas plexiből van. Hiába a mérethelyes kialakítás, nagyobb esőnél konstrukciós okokból mindkettőnél számítani kell beázásra

Az 1971-es, tehát az 1968-as ráncfelvarrás utáni érából származó 850 Sport Spider szintén Svájcból érkezett. Nála a rozsda volt a legfőbb baj: csaknem a teljes padlólemezt újra kellett szabni, a motortérben és az utastér környékén is volt lakatolnivaló. A borzalmas metálzöld szín helyett visszakapta eredeti méregzöld árnyalatát, a színmintát a műszerfal belső részén megtalált eredeti festékből vették. A 903 köbcentis, gyárilag 52 lovas motor szolid tuningon esett át, a kipufogó sportdobon keresztül zenél, az acélfelniket korban hozzá illő Rial típusúakra cserélte le a tulajdonos; ugyanilyenekkel szerepel az autó egy amerikai prospektusban. A tető a Spidernél is új. Ennél a ritka CL (Convertible Lusso, azaz Luxus Cabriolet) kivitelnél a vászon színe megegyezett a belső kárpitok színével, így András tetőből is krémszínűt rendelt a gyártótól.

Fotó: Karner Miklós/Retro MobilFotó: Karner Miklós/Retro Mobil
A fenékbe ültetett OHV motor Fiat-generációk sorát szolgálta ki. A 850-es sportkipufogódobját eredeti Abarth minta alapján készítette a tulajdonos. Az 1200-as csendesebben jár, a kellemes kipufogómuzsika itt is hozzátartozik a szolgáltatásokhoz

Aki rajong az öblös hangzású kipufogóért rögtön a Spiderbe szeret bele; a dob és a spéci leömlő együttese morgós zenét gerjeszt, lúdbőrözik az ember háta, amint meghallja. Persze az 1200-ast sem kell félteni, érces hangját meghallva képzeletben rögtön az olasz tengerparton végigfutó Via Aurelia országúton andalgunk. A szürkéről egy mozdulat lecsapni a tetőt (két retesz kioldása után lehet is hátraengedni a vásznat), a Spider percekig szórakoztat a művelettel, mivel az ülések mögötti fedelet fel kell emelni, ráadásul a tetőt is igazíthatjuk, hogy beszuszakolhassuk a helyére.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Felhúzott ablakokkal is csekély a szélvédelem, de városban egyiknél sem nagy a huzat. A 850 igazi roadster, tetejét teljesen elrejti a fém fedél; ha ezt leszerelik, fel lehet tenni a hard topot. Az 1200-ashoz is kínáltak keménytetőt, de ott csak egyszerűen be kellett pattintani a helyére a fém héjat

Az 1200-asban sokkal több a hely, főleg széltében és a lábtér méretét tekintve áll jobban, de ez természetes, hiszen egyel nagyobb kategóriába tartozik. A Spiderbe kénytelen "behajtogatni" magát a hosszú lábú sofőr, s a kormány sem hagy sok helyet a térdeknek. Mindkettőből jó a kilátás előre, tükreik viszont legfeljebb dísznek valók, így a forgalomban kapkodhatja az ember a fejét, hogy lássa, mi történik mellette és mögötte. A Spider nagyon élénken reagál a gázra, s még lassú tempónál is úgy érezzük, hogy száguldunk. Hozzá képest az 57 lóerős 1200-as inkább "krúzolós" autó, s a tempóérzet is kisebb, de ezt nem bánjuk.

Fotó: Karner Miklós/Retro MobilFotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Klasszikus kerek műszerek, stílusos kialakítás az 1200-asban. Mindhárom pedál a padlóból nő ki, ajánlatos keskeny talpú cipővel vezetni. Ezzel szemben a teljesen szimmetrikus a 850-es műszerpultja. A háromküllős fakormány sokat takar a kerek műszerekből.

Lenyitott tetővel mindkét olasz nagy élvezetet nyújt, s mivel városi sebességnél a szél sem csavarja le a fejünket, 50-60 km/órával poroszkálva akár hosszabb távon is jól esik a vászonmentes utazás. A szervo nélküli fék egyikben sem világbajnok, az elöl tárcsákat hordó Spider egy hajszálnyival jobban lassít. Négygangos váltójukhoz határozott kéz kell, az 1200-as szinkron nélküli egyes fokozata nem nehezíti meg érdemben vezető dolgát.

Fotó: Karner Miklós/Retro Mobil
Tető nélkül is nagyon harmonikus a megjelenésük, bukókeret egyiknél sincs. A csónakszerű 850 és az elegáns 1200 más közönséget vonzott

Egyszerű felépítésű futóműveik meglepően komfortosak, egyik kabrió sem rázza ki a lelkünket, ám a Spider kicsit kóvályog az úton, e tekintetben a Pinninfarina tervezte gép közelebb áll a mai autókhoz. S a kabriók egyik rákfenéje, a kasztni-csavarodás is ez utóbbiban érezhető kevésbé, a kistestvér a padlólemez alatti keresztmerevítők ellenére jobban nyeklik-nyaklik. S hogy melyiket vinném haza? Természetesen mindkettőt. Az apró 850-est hangjáért és sportos kisugárzásáért, az 1200-ast jobban használható, kényelmes utasteréért és pofonegyszerű tetőmechanizmusáért.

Műszaki adatok - Fiat 850 Sport Spider
Motor:
soros, négyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű, hengerenként kétszelepes, (OHV) benzinmotor, hátul hosszában beépítve
Hengerűrtartalom: 903 cm3. Teljesítmény: 52 LE, 5200/perc fordulaton. Erőátvitel: négyfokozatú, teljesen szinkronizált kéziváltó, hátsókerékhajtás. Felfüggesztés: Elöl-hátul független felfüggesztés, elöl keresztlaprugó, hátul tekercsrugó. Globoidcsigás kormánymű. Elöl tárcsa-, hátul dobfék. Felépítmény: Kétajtós, önhordó acélkarosszéria, vászontetővel. Hosszúság x szélesség x magasság: 3782 x 1498 x 1220 mm. Tengelytáv: 2027 mm. Saját tömeg: 735 kg. Végsebesség: 155 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,1-7,3 l/100 km



Fiat 1200 Cabriolet Pininfarina
Motor:
soros, négyhengeres, folyadékhűtéses, négyütemű, hengerenként kétszelepes, (OHV) benzinmotor, elöl hosszában beépítve
Hengerűrtartalom: 1221 cm3. Teljesítmény: 57 LE, 5300/perc fordulaton. Erőátvitel: négyfokozatú, a második fokozattól szinkronizált kéziváltó, hátsókerékhajtás. Felfüggesztés: Elöl kettős keresztlengőkaros, hátul merev tengelyes futómű, elöl tekercs-, hátul laprugókkal. Fogasléces kormánymű. Elöl-hátul dobfék. Felépítmény: Kétajtós, önhordó acélkarosszéria, vászontetővel. Hosszúság x szélesség x magasság: 4030 x 1520 x 1302 mm. Tengelytáv: 2340 mm. Saját tömeg: 900 kg. Végsebesség: 145 km/óra. Átlagfogyasztás: 7,5-8 l/100 km.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!