Kívánatos hatvanas - Moto Guzzi Lodola Gran Turismo 235 (1963)-veterán teszt

Carlo Guzzi utolsó munkája a Lodola. A kis négyütemű túrázóból egy eredeti festésű példányra bukkantunk.

Filigrán felépítés, a 115 kilós szerkezettel a kezdők is könnyen elboldogulnak. Gyárilag is elöl-hátul eltérő mintázatú gumikkal készült Fotó: Karner Miklós

Benelli, Ducati, Gilera, MV Agusta, és persze Moto Guzzi. Az ötvenes-hatvanas évek meghatározó olasz motorkerékpár gyártói, típusaik nemcsak hazai pályán, hanem világszerte nagy karriert futottak be. Közülük is a 91 évvel ezelőtt alapított Moto Guzzi az érdekes számunkra, hiszen egy itthon kevéssé ismert modelljét, a Lodolát próbálhattuk ki. A cégalapító Carlo Guzzi konstruktőr utolsó munkájáról van szó, pontosabban annak továbbfejlesztett változatáról. Az 1956-ban bemutatott, az Arione utódjaként piacra dobott Lodola először 175 köbcentis, 9 lóerős, négyüzemű, léghűtéses egyhengeressel jött ki. Két évvel ezután a Sport fantázianevű, hegyesebb motorú variáns már 11 lóerőt tudott, s akár 120 km/órával is repeszthetett.

Alig egy évvel későbbi a Gran Turismo, amelynek az előzőekkel megegyező vázába immár 235 köbcentis motort szereltek, szintén 11 lóerővel. Ez a teljesítmény egyébként nem volt egetverő, hiszen az ugyanígy egyhengeres, igaz, kétütemű 250-es Pannonia T1 1959-ben már 14 lőerőt tudott; Guzzi sosem a kihegyezett teljesítményt tartotta fontosnak, a megbízhatóságra törekedett valamennyi konstrukciójával.

Az új gyári matricakészletet csak fel kell ragasztani. Van még hozzá egy-egy, egykor utólagos extraként adott lábvédő oldalpanel, de azok nagyon rossz állapotúak Fotó: Karner Miklós

A képeken pirosló Gran Turismo 1963-ból származik, és az Imolai börzén jutott hozzá a jelenlegi gazdája. Az egész motoron olajos kosz és por, a krómozott alkatrészeken sokéves rozsda éktelenkedett. Hátul csak a jobb oldali teleszkóp volt a helyén, az eladó szerint azért, mert ha kettő van rajta, egy személlyel túl keményen rugózik. Állítólag sokan ugyanígy használták, ezért (megőrizve az eredeti állapotot) új gazdája sem akarja felszerelni a baloldalit. A fényezésen látszott hogy eredeti, patinás, csak az első sárvédőn van egy javításról tanúskodó barnás festékfolt.

Először komplett felújítással akarták újjávarázsolni a gépet, de végül a tulajdonos arra jutott, hogy kár lenne a gyári fényezést veszni hagyni. A vázat tehát csak megpucolták, a piros festést felpolírozták. Minden alkatrészt megtisztítottak, a kerekeket újraküllőzték, a felniket és az első-hátsó dobfékek házát lekrómozták, a blokk, valamint a hajtás többi eleme is visszakapta gyári fényét és pompáját. A javíthatatlan kipufogó helyét egy nem gyári, de a hatvanas évek stílusához nagyon jól illő, keskeny uszonyban végződő dob vette át. Szerencsére a remekbe szabott szögletes sebességmérő kiváló állapotban megmaradt, az ülés szakadásmentes huzatát nem bántották, a kormány apró rozsdapöttyei őrzik az elmúlt 50 év emlékeit.

Jó ránézni a kormányra és a műszerre. A bal oldali markolatnál van a duda és a fényszóró kapcsoló, a fekete lámpaház tetejének közepén a gyújtáskulcs Fotó: Karner Miklós

A motor egyik tömítésénél ereszti ugyan az olajat, de egyébként kiváló egészségnek örvend. Indítás előtt a jobb kéznél lévő szívató karját kell ütközésig előretolni, majd jöhetnek a rúgások. Néhány puffanás a kipufogóból, és a hatodik próbálkozás meghozza a kívánt eredményt. Egyetlen kipufogóján keresztül csodás hanggal távoznak a gázok; becsukjuk a szemünket, és magunk elé képzeljük a Tirén tenger partján végignyúló Via Aurelia kanyargós szerpentinjeit. A kétszemélyes nyereg rövid lábúaknak is kényelmes magasságban van, a kormányért nem kell nyújtózkodni, viszont az alacsonyan lévő, lefelé konyuló „szarvak” miatt tankon fekvő testtartásban lehet elhelyezkedni.

Mielőtt elindulunk, érdemes észben tartani, hogy a Lodola lábfékjének és négygangos lábváltójának karját a megszokotthoz – baloldalon váltó, jobb oldalon fék – képest felcserélték; ha tévesztünk, elcsúszás is lehet a vége. Egyébként élmény vele a korzózás, a 80 km/órás utazótempó több, mint elég, fékjei a korának megfelelő képességekkel lassítanak. Ahogy a próbakörön tapasztaltuk, hangját nemcsak a sofőr, de az utcán sétáló emberek is élvezettel hallgatják, miközben elismerő mosollyal és felemelt hüvelykujjal fejezik ki elismerésüket.

Szép kivitelű blokk, a 15 literes tanknak mindkét oldalon van benzincsapja. A 2,5 literes olajtartály száját az ülés alá rejtették Fotó: Karner Miklós

Műszaki adatok

Motor: egyhengeres, négyütemű, léghűtéses, OHV vezérlésű benzinmotor. Hengerűrtartalom: 235 cm3. Teljesítmény: 11 LE. Végsebesség: 110 km/óra. Átlagfogyasztás: 2,73 l/100 km. Üzemanyagtank: 15 l.
Erőátvitel: négyfokozatú, lábbal kapcsolható sebességváltó, hátsókerékhajtás. Egytárcsás száraz kuplung.
Felfüggesztés: Elöl teleszkópvilla, hátul lengővilla, oldalanként egy teleszkóp. Elöl-hátul dobfék. Saját tömeg: 115 kg. Gumiméret: elöl 2.50 x 18, hátul 3.00 x 17 R

Forrás: Retro Mobil

Forrás: Retro Mobil