Életveszélyben egy magyar világutazó

A Rejtő Jenő-i hősöket megszégyenítő Szirmai Gábor ezúttal tényleg nagy bajban van Dél-Szudán polgárháborús övezetében.

Túlélt már több késelést, számtalanszor rabolták ki, de volt, hogy vallási okból próbálták megcsonkítani Afrikában. Szirmai Gábor ennek ellenére szinte évente visszatér, bejárva a kontinens azon részeit, ahova az utazási irodák soha nem szerveznek kirándulást.

Neve kevéssé ismert – annyi pénzből járja a világot, mint amennyit az átlag magyar család egy hétvégén eltapsol a Balatonnál. Házi készítésű kerékpárjával és világháborús, kétütemű motorjával kóvályog a világban –, ha teheti, az újságokat is kerüli, nem kedveli a hírverést. Ennek ellenére levele egy jóakarója révén eljutott hozzánk: úgy tűnik, a Rejtő-hősöket megszégyenítő Szirmai Gábor ezúttal tényleg bajban van a 2011-ben függetlenné vált afrikai ország polgárháborús övezetben.

Szirmai Gábor élete legnehezebb helyzetébe keveredett

Dél-Szudánban nincs magyar konzulátus, a motorkerékpárja eltűnt, a pénze már csak zsebpénznek elég – jelen helyzetben napról napra csökken az esélye a hazatérésre. Kérdésünkre a Külügyminisztérium elmondta, hogy hozzájuk is eljutott a hír, jelenleg a kenyai nagykövetség és a Nairobiban tevékenykedő EU-s referens segítségével próbálják felmérni a segítségnyújtás lehetőségeit. Az EU tavaly év végén szervezett evakuálást Dél-Szudánból, amely során számos magyar állampolgárt is kiutaztattak az országból.

Alábbiakban levelének szerkesztett változatát olvashatják:

„A helyzet a következő: megúsztam a bori mészárlást, egy órával utánam kezdődött a balhé. Megúsztam a bombázást: épp hajóra szálltam. Megúsztam a shambai lövöldözést, az előttem haladó motorost végezték ki, meg az utánam jövőt, mázli. Meg tudtam lépni a shambai háromhetes „védőőrizetből” a pokolba kívánt UN szerencsére nem volt a közelben. Most úgy tűnik, a motorom elveszett (a shambai szállítóhajón maradt, ahol a nádasban 57 ember próbált meg életben maradni, párat lelőttek a bunuk: tűzifát gyűjtöttek a mocsárban.

Megúsztam a shambai kolerát is, bár alig élek: visszatértem Jubába, a fővárosba. Most megpróbálok hazajutni, de rengeteg a menekült. A halottakat már eltüntették szerencsére, de a trópusi halottszag még az orromban van. Továbbmenni lehetetlen az állandó halálozás miatt.

Már rég lejárt a repülőjegyem, az ostromzárat nem tudtam áttörni, nem tudom, mikor érek haza. Pénzem fogytán. A repülőjegy nagyon drága Európába. Követség = nulla, humanitárius segítség = nem nulla, hanem negatív. Nem tudtam hazajönni, mert a shambai táborból nem tudtam meglépni, csak nagyon soká. (A lelépőket – hat halott – egyszerűen lelőttek a nem kormányerőkhöz tartozó katonák, de nagyon taktikusan nem a szögesdrót tövében, hanem távolabb.) Jövök, ha tudok. Most a jubai rendőrségen alszom a kikötőben, ahova visszamentem. Itt zavartak a viszonyok, bár már nem lövöldöznek. Próbálok hazajutni, esélyem van, de kevés. A kikötői rendőrségen alszom ma, meg még pár napot.”