Új KRESZ-táblát vezetnek be Magyarországon, ilyen még nem volt

tábla
Vágólapra másolva!
Letették az R67-es út alapkövét. Ez lesz az első gyorsút Magyarországon, amelyhez új KRESZ-tábla is készült.
Vágólapra másolva!

A gyorsutak olyan négysávos utak, amelyen 110 km/h-s sebességgel lehet haladni, de akár szintbeli kereszteződést is tartalmazhatnak.

Mivel a gyorsút az autóút és egy emelt minőségű főút közé esik, nincs abban semmi meglepő, hogy

a megjelölésére használt KRESZ-tábla is hibrid lesz

- írta a Fonódó blog.

Forrás: fonodo.reblog.hu

A kék színű táblákkal jelölt autópályák és autóutak, valamint a zöld útirányjelzőkről is megismerhető sima főutak között átmenetet képző gyorsutakat

olyan tábla fogja azonosítani, amelynek rajzolata megegyezik az autóút kezdetét mutatóval, de színe nem kék, hanem zöld.

Forrás: fonodo.reblog.hu

Az első ilyen út a Balaton (azaz az M7-es) és Kaposvár között épülő R67-es.

Az új útnak lesz még egy specialitása: egy szakaszán az elhaladó autók abroncsa dallamot fog játszani

a burkolatba vágott vájatok megfelelő rezgése útján. Mégpedig a Republic együttesnek az út (pontosabban az előd 67-es főút) nevét viselő számát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!