Akadt néhány konstruktőr, aki megépítette saját elképzelését az áramlástanilag helyes kétkerekűről.
A burkolat, amiről könnyen lecsusszan a szél, díszítőelemként is remekül bevált,
az első ilyen prototípus 1929-ben készült el, és a francia Georges Roy motorépítő saját manufaktúrájában 1933-ig nagyjából száz darabot épített a sokkoló kinézetű Majesticből.
350-es és 500-as francia Chaise-, 350-es és 500-as angol JAP-, 500-as francia Train- vagy egyliteres amerikai Cleveland-hajtóművel szerelte fel, és oldalkocsival is árulta őket. A csőváz nélküli, préselt acélkarosszériás masinákból mára nagyjából tíz maradt fenn.
Az art déco mozgalom csúcsán, 1934-ben két másik remekmű is épült, az egyik
a minden idők legszebb BMW-jének tartott R7.
Alfred Böning mérnök alkotásának pompás formája magáért beszél, de a 800 köbcentis, két zsákhengeres blokk is olyan újdonságokat tartalmaz, mint az egy darabban kovácsolt főtengely, a forgattyúsház alatti vezérműtengely vagy a félgömb alakú égésterek. A bonyolult és drága gépezet nem kerülhetett sorozatgyártásba, de ma is megvan, kifogástalan állapotban.
Ugyanekkor az USA-ban Ray Courtney, az Oldsmobile gyár karosszérialakatosa
teljesen zárt, domborulatos lemezruhát
adott egy Henderson KJ-re, még az elfordítható első kerekek sem látszottak ki.
A soros négyhengeres 1300-as blokkhoz nem nyúlt, de változtatott az első villán, hátra pedig komplikált, autókéhoz hasonlatos futóművet épített. Elképesztően nézett ki a végeredmény, de a kecsesség csak egy vizilóéhoz volt fogható.
A következő merész vállalkozás csak a háború után, 1947-ben jött: Louis Lepoix, a Németországban élő francia ipari formatervező számára
a pilóta szélvédelme volt az elsődleges szempont,
amikor nekilátott egy 1934-es kiadású, kiszuperált katonai BMW R12, később pedig egy Horex 350 Regina beburkolásának - ám a szélvédő kimaradt a tervből. A pénzhiány miatt hamar el kellett adnia mindkét alkotását, azóta nyomuk veszett.
Utoljára maradt a legtitokzatosabb szerkezet, a Moto Major 350 1949-ből. A ma is létező gépről annyit tudunk, hogy
egy torinói mérnök, Salvatore Majorca technikai kalandnak szánta,
a rugózást a kerékagy és a felni közé szerelt gumihengerekkel oldotta meg, de a csomagolása fantasztikus.
Az áramvonalas burkolatok csak jóval később és kis adagokban kezdtek megjelenni a verseny- és szériamotorokon, dimbes-dombos zárt karosszériákat pedig először az ötvenes években, a robogókon láthattunk.