Jóból is megárt a sok. Nem is csoda, ha a Kuga esetében a ma oly divatos hibrid hajtásláncok tobzódását első hallásra nem értjük. Minek kell egy alapvetően dízelüzemű lágy hibrid, valamint egy balszerencsés rajtot vett, de 56 kilométert (WLTP) tisztán árammal haladni képes plug-in hibrid mellé egy már-már elavult, teljes értékű hibridet is csatasorba állítani? Menet közben aztán szép lassan kitisztul a kép: nagyon felhasználóbarát ez a konfiguráció, ami a mai világban önmagában is elég az üdvösséghez. De ennél persze sokkal többről van szó, vételárban pedig jóval kevesebbről.
Maga a technika még a múlt évezredre nyúlik vissza, amikor a Honda 1999-ben bemutatta a világ első, elektromos motorral kombinált benzines hibrid szériamodelljét, a kétszemélyes Insightot – mindenekelőtt a kaliforniai piacra tervezve. Aztán a Toyota a már használhatóbb Priusszal ellopta a show-t, s ugyancsak Japánban, illetve Amerikában megalapozta hibridek kultuszát. Végül ennek második generációja révén lettek világszerte menők és környezetbarátként elfogadottak a hibridek.
Ma már a laikusok is tudják, hogy ha valami benzines-elektromos vegyes üzemű, akkor az jó dolog lehet.
Egyre többet is áldoznak rájuk a vevők, így aztán egyre nagyobb karosszériával (és egyre kisebb belső égésű motorral) sorra jöttek ki a különböző autómárkák a saját megoldásaikkal, immár Európában is. Nem véletlenül nő a hibridek szelete az eladási tortában, már csak az emissziós kvóták teljesítése miatt is. Ráadásul a közmegbecsülésük toronymagasan vezet az összes motorfajta között, míg a dízelek erényeit (alacsony CO2-kibocsátás, hosszú utakon gazdaságosabb működés) lassan csak a gyártók ismerik el. Sebaj, már itt van a megváltó villanyhajtás, ami mindent lesöpör majd az asztalról.
Na, de addig is kell valami, ami menő, környezetbarát és megfizethető – márpedig pontosan ilyen a harmadik generációs Ford Kugából az új Full Hybrid Electric Vehicle (FHEV), ami a piaci igények felőli megközelítésben kifejezetten jókor és jó helyre érkezett. Viszonylag egyszerű és kiforrott technikája, amelynek alapjait a Toyotával korábban kötött licencszerződések adták, és hasonló felépítésű rendszer dolgozott a korábban tesztünkön vendégeskedő Mondeo Hybridben is. Ennek megfelelően nem turbós, hanem Atkinson-ciklusú, 2,5 literes, négyhengeres szívómotort kapott, 152 lóerővel.
Ehhez jön még az eCVT váltó szomszédságába beépített 125 lóerős villanymotor, a rendszer teljes teljesítménye pedig 190 lóerő, ami papíron sem mutat rosszul, de a valóságban még a várakozásokat is felülmúlja. A japán iskolához illősen folyamatosan változó áttételű váltó ugyanis az ökót kivéve minden menetdinamikai üzemmódban
fokozatváltásokat imitálva ejti a fordulatot, akárcsak egy hagyományos automata, így nincs zavaró gumiszalag-effektus.
Magyarul, a hajtáslánc pazarul és hang nélkül teszi a dolgát, legfeljebb csak padlógázon űzve kér szót a négyhengeres benzinmotor.
A villanymotor az 1,1 kW teljesítményű lítium-ion akkut töltve-merítve dolgozik, 1-2 kilométert önállóan is képes vele megtenni a Kuga, jellemzően azonban észrevétlenül segíti az üzemanyag-felhasználás hatékonyságát, így városban nagyon sokszor leállított benzinmotorral lehet gurulgatni. A részben 20. századi, de jócskán leporolt és felfrissített technika 6 l/100 km-es életszerű fogyasztást és kellemes dinamikát eredményez, főleg, ha hozzá tudjuk igazítani vezetési stílusunkat. Fantasztikusan lineáris az elérhető teljesítmény, és üdvözlendő, hogy a Kuga alapvetően csendesen tud suhanni.
Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!