Ott bábáskodott a világ első szupersportautóinál - Giotto Bizzarrini pályafutása

Giotto Bizarrini autói
Ma sorra dönti meg az eladási rekordokat (50-70 millió dollár) a 36 példányban készített Ferrari GTO versenyautó
Vágólapra másolva!
Már az egyetemen meglepte tanárait, később pedig Enzo Ferrari, Ferruccio Lamborghini és Renzo Rivolta megbízásából tervezett igazi műremekeket, köztük a 250 GTO-t, ami a napjainkban a világ legértékesebb autójának számít. Idővel azonban sok munkakapcsolata konfliktussal végződött, ráadásul Bizzarrini saját márkája sem érte el a megérdemelt sikert – mégis, kevesen mernék vitatni, hogy ő volt az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyobb tehetségű és hatású olasz konstruktőre.
Vágólapra másolva!

Giotto Bizzarrini tehetős szülők gyermekeként 1926-ban született Toszkánában, és elég hamar megmutatkozott műszaki érdeklődése. Volt is honnan örökölnie, nagyapja a részt vett Marconival a szikratávíró feltalálásában. Giotto 1953-ban szerzett gépészmérnöki diplomát a Pisai Egyetemen, és már végzősként lenyűgözte professzorait: egy Fiat Topolinót alakított át tetszetős sportkupévá úgy, hogy a motorjába is belenyúlt, sőt, a jobb súlyelosztás érdekében hátrébb helyezte. Érdekesség, hogy gyári 95 helyett 150 km/h-as sebességre képest Macchinetta egyetlen példánya mai is megvan.

Saját építésű Fiat Topolinóját Macchinettának (Autócska) becézte, a teljesítményét 14-ről 30 lóerőre srófolta fel Forrás: Fiat

Tanulmányai után egyenesen az Alfa Romeóhoz ment, ahol motortervező volt és a Giulietta Berlina vázának megszerkesztését bízták rá, de első munkahelyét nem igazán szerette. Ugyanakkor az Alfánál összebarátkozott Carlo Chiti mérnökkel, két Grand Prix-pilóta, Giovanbattista Guidotti és Consalvo Sanesi pedig megtanította versenyautót vezetni. Következő munkáját, ahová a Machinettával érkezett interjúra, mintha pont neki találták volna ki: Enzo Ferrari olyan mérnököt keresett, aki vezetés közben fel tudja mérni az autók műszaki hiányosságait, és elképzelése is van a kijavításukról.

Ma sorra dönti meg az eladási rekordokat (50-70 millió dollár) a 36 példányban készített Ferrari GTO versenyautó Forrás: Ferrari

Így került Bizzarrini 1956-ban a Ferrarihoz, méghozzá rögtön fejlesztési vezetőnek, és vitte magával Chitit is.

Olyan remekművek technikáján dolgozott, mint a 250 GT 2+2, az SWB, a Testa Rossa és a legendás 250 GTO. Utóbbi mára gyűjtői-befektetői kincs lett, és a világ egyik legdrágább autója, egyes példányai sok milliárd forintos eladási árakon rendre rekordokat döntenek. De térjünk vissza a múltba, 1961-ben bekövetkezett az esemény, amit a járműtörténészek a „nagy kivonulásként" tartanak számon, a kiváltó oka pedig Enzo Ferrari (és felesége) zsarnoksága, illetve a sok vita volt.

Giotto Bizzarrini konstruktőri karrierje csúcsán, a hatvanas években. Lamborghini-motort is tervezett, de saját modelljébe Chevy-szívet kellett használnia Forrás: Wikipedia

Miután elbocsátották az értékesítési igazgató Girolamo Gardinit, egyszerre öt fontos és vezető beosztású szakember hagyta ott a céget, közük Romolo Tavoni versenyigazgató, Bizzarrini és Chiti. Ők hárman Giovanni Volpi gróf pénzén megalapították az ATS (Automobili Turismo e Sport) márkát. Elsőként a gróf úrnak - Piero Drogo formatervezővel – megépítették a farkialakítása miatt a köznyelvben csak „Kenyereskocsiként" emlegetett versenyautót, a Ferrari GTO alapjaira, 250 GT SWB néven. Ma is működőképes az egyetlen elkészült példány, pár éve a Hungaroringen is szágoldott.

Már nem volt Ferrari-alkalmazott Bizzarrini, amikor a Scuderia Serenissimánál rajthoz álló „Kenyereskocsit” tervezte Forrás: Ferrari

Új ügyfelek a színen, majd saját sportkocsi

Aztán a sors fintoraként Bizzarrini és Chiti összekülönbözött, később fizetésképtelenség miatt az ATS cég is megszűnt, főszereplőnk pedig új vállalkozást indított Societa Autostar néven. Egyik első megbízásaként 1964-ben az Autocostruzioni Societa per Azioni felkérésére megtervezte az apró, egyliteres négyhengeres (de 86-100 lóerős) ASA 1000 GT sportkupé térhálós vázát. Később az élet összehozta Ferruccio Lamborginivel, akinek elkészítette karrierje talán legjelentősebb alkotását, a márka első V12-es motorját, de a nézeteltérések miatt nem folytatódott az együttműködés.

Kicsi a bors, de erős: ASA 1000 GT egyliteres motorja alapjai a Ferrari Colombo féle V12-esének „felszeletelésével” jötte. Kevesebb, mint 100 ilyen autó készült Forrás: Autocostruzione

Maga a tizenkét hengeres blokk amúgy igen hosszú pályafutású volt, a 350 GTV és utódai, illetve középre beépítve a legendás Miura után a Lamborghini számtalan későbbi modelljében tovább élt. Idővel Bizzarrini következő megrendelője az eleinte hűtőszekrényeket, majd robogókat, törpeautót (Isetta), és végül sportkocsikat gyártó Renzo Rivolta volt. Neki két pazar luxuskupét konstruált, az Iso Rivolta IR 3000-est és a Grifót, amerikai V8-motorokkal. Itt is hamarosan eljött a szakítás, Rivolta ugyanis utcai autókat, Bizzarrini pedig versenygépeket akart, így mérnökünk otthagyta a céget.

Olasz dizájn, amerikai motorral: az Iso Grifo eltért a megszokott recepttől, de az igényes talján technika helyett nem hangzott rosszul az akár 400 lóerő Forrás: Iso

Ekkor elérkezettnek tűnt az idő, hogy mérnöki megbízások helyett autógyártóként is működjön a Bizzarrini Spa, amely végül 1969-es bezárásig mindössze négy típust, összesen 140 példányt készített.

Tekintsük bocsánatos bűnnek, hogy a cég 5300 GT-je ugyanazon a technikán alapult, mint az Iso Grifo,

tehát ugyanaz a Chevrolet-motor hajtotta, a menetteljesítménye és a formája is lenyűgöző. Akadt egy megfizethetőbb árú modell is Bizzarrini Europa néven a kínálatban, amely az Opel GT átirata volt, eleinte 1,5-ös Fiat, később 1,9-es Opel motorral, nagyjából húsz darab készült belőle.

Mestermunka, immár Bizzarrini márkanéven: az 5300 GT Strada gépészetére Giorgetto Giugiaro rajzolt pazar alukarosszériát Forrás: Automobili Bizzarrini

Talán a cég legizgalmasabb modellje volt a három példányban készült P538 versenyautó, amelyet Lamborghini-féle V12-es (olyan, amit Ferruccio a fejlesztés során elutasított) hajtott, de 1966-ban Le Mans-ban már Chevy V8-assal jelent meg. Végül 1969-ben befejeződött a gyártás Livornóban, utána már csak egy-egy prototípus készült (Sciabola, Picchio Barchetta stb.), a következő évtizedekben Giotto Bizzarrini az American Motors, a General Motors és japán motormárkák tanácsadójaként tevékenykedett. Emellett tanított is a Római Egyetemen; idén májusban hunyt el, 96 évesen.

Búcsúmodell, amit a hetvenes éveket vetítette előre: a Bizzarrini Mantát egy összetört P538 alkatrészeiből rakták össze, de egyke maradt Forrás: Automobili Bizzarrini

Még több olvasnivaló a Retro Mobil szeptemberi számában: